77,7 millió jenbe, azaz átszámítva több mint 210 millió forintba kerül a tokiói startup múlt héten debütált futurisztikus közlekedési eszköze. A 2016-ban alapított A.L.I. Technologies árszabása alapján rögtön nyilvánvalóvá válik, hogy a motorbicikli és drón házasításával megalkotott jármű nem a tömegközlekedési problémákat fogja enyhíteni, hanem a technológiai újdonságok iránt fogékony milliárdosok gépparkját hivatott gazdagítani.
40 percnyi szabadság
Az XTurismo Limited Edition tulajdonképpen egy négy légcsavarra szerelt motornak látszik, amely a technikai specifikáció szerint 100 kilónyi hasznos teherrel képes a levegőbe emelkedni. A jármű maximális sebessége elérheti a 100 km/h-t is, ugyanakkor nagyobb kiruccanásokat nem érdemes vele tervezni, mivel az üzemideje mindössze 40 perc.
A múlt héten a Fudzsi lábánál található versenypályán tartott sajtóbemutatón ugyan csak nagyon lassan körözött a gép az aszfaltcsík felett, de így is impresszív benyomást keltett. A 300 kilós, közel 4 méter hosszú és 2,5 méter széles szerkezetet a gyártó közlése szerint nem csupán milliomosok játékszerének szánják, hanem szerepet kaphat katasztrófák utáni felderítésben, életmentésben is. Ez azonban inkább csak PR-oldalról érkező erőltetésnek hat, tekintettel a gép árára és limitált bevetési idejére.
A méregdrága drón elterjedését azonban olyan egyszerű tények is akadályozzák, mint a világban jelenleg általánosságban érvényes légügyi szabályok. Utóbbiak miatt például Japánban sem merülhet fel, hogy valaki erre a gépesített pegazusra pattanva repül át a szigetország túlzsúfolt városi útjain.
A limitált kiadásnak szánt lebegő motorból a tervek szerint jövő év közepéig már 200 darabot szeretnének értékesíteni, ami a fentiek figyelembevételével elég bátor vállalásnak tűnik. Különösen úgy, hogy egyelőre még a kereskedelmi debütálás pontos időpontja sem ismert, az eladások várhatóan valamikor 2022 elején kezdődhetnek meg.
Mindenki máshogy csinálja
A japán startup csak az egyike a számtalan próbálkozónak a területen. A tudományos-fantasztikus történetekben már megszokott megoldásokat máshol is igyekeznek átültetni a valóságba a közlekedés forradalmasításának zászlaja alatt. A szomszédunkban például nemrégiben egy repülő autó tette meg a Nyitra és Pozsony közötti nagyjából 100 kilométeres távolságot 35 perc alatt. Az óceán másik partján pedig a NASA kezdett tesztkörökbe a Joby Aviation légi taxinak szánt repülőjével.
Exkluzív szakmai nap a felhők fölött: KYOCERA Roadshow a MOL Toronyban
A jövő irodája már nem a jövő – hanem a jelen. A digitális transzformáció új korszakába lépünk, és ebben a KYOCERA nemcsak követi, hanem formálja is az irányt. Most itt a lehetőség, hogy első kézből ismerje meg a legújabb hardveres és szoftveres fejlesztéseket, amelyekkel a KYOCERA új szintre emeli a dokumentumkezelést és az üzleti hatékonyságot.
Digitalizáció a mindennapokban: hogyan lesz a stratégiai célból napi működés?
A digitális transzformáció sok vállalatnál már nem cél, hanem elvárás – mégis gyakran megreked a tervezőasztalon. A vezetői szinten megfogalmazott ambiciózus tervek nehezen fordulnak át napi működéssé, ha hiányzik a technológiai rugalmasság vagy a belső kohézió. A valódi előrelépéshez olyan infrastruktúrára, szolgáltatásokra és partneri támogatásra van szükség, amelyek nemcsak technológiai válaszokat adnak, hanem üzletileg is működőképes megoldásokat kínálnak.
CIO KUTATÁS
AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE
Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?
Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!
Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak