A Klein Vision futurisztikus közlekedési eszközének 142. landulását az teszi különlegessé, hogy az AirCar elsőként abszolvált városok közti utat.

A héten egy Nyitra melletti füves kifutópályáról indulva 35 perc alatt Pozsonyba ért a Klein Vision AirCar elnevezésű autó/repülő hibridje. Ugyanez közúton majdnem 100 kilométeres autózást és - ideális körülmények között - bő egy órát vesz igénybe. A két utazási mód közötti különbség pedig még szembeötlőbb lehet, hiszen a startup jelentősen erősebb verziót szándékszik kereskedelmi forgalomba hozni, valamikor a már nem is annyira távoli jövőben.

Irány a belváros!

A 142. tesztrepülését abszolváló AirCar a pozsonyi reptér kifutóján landolva rögtön be is mutatta a koncepció erősségét, és alig három perc alatt magába hajtogatta szárnyait, hogy aztán a közúti forgalomhoz csatlakozva megcélozza a Szlovák főváros központját.
 

 

A bemutató repülést egyébként a cég egyik alapítója és fő konstruktőre hajtotta végre. Stefan Klein első hibrid autó-repülőgép modelljét még 1989-ben tervezte, amit hét évvel később követett az Aeromobile II. Utóbbinál már átalakítással (pl. eltávolítható szárnyak) lehetett váltani a repülőgépes és autós üzemmód között. Ezt a koncepciót teljesítette ki a jelenlegi modell. A Klein Visiont 2011-ben alapították, és jelenlegi járművükkel 2018-ban végezték az első tesztrepüléseket.

Az első generációs prototípus egy kétüléses, 160 lóerős, 1,6 literes BMW motorral szerelt autót, ami propelleres hajtással 2500 méteres magasságban maximum 190 km/h-s sebességgel repülni. A jármű önsúlya 1100 kg, és 200 kg hasznos terhet tud szállítani, amihez óránként 18 liter üzemanyagot kell elégetnie. A szériagyártást közvetlen megelőző model több jelentős fejlesztés mellett a tervek szerint 300 lóerős motort kap, aminek köszönhetően 300-zal is szelheti az eget és akár 1000 kilométeres távot is képes lesz egyhuzamban letudni.

Kinek kell ez?

A Klein Visionnél nagyon bíznak a jelenlegi közlekedési szokásokhoz igazított koncepciójukban, ugyanakkor jelen állapotában csak a pilótaengedéllyel rendelkező tehetős autósokat célozhatja meg. Igaz, ez nem feltétlenül kis közönség, hiszen csak az USA-ban évente 40 ezer rendelést adnak le kisrepülőkre. A startup vezetői úgy látják, ha ezeknek csak az 5 százaléka nyitott a hibrid megoldásra, máris nyert ügyük van.

Persze az utazás megreformálásán nem csupán a szomszédunkban dolgoznak. A különböző változatoknak, koncepcióknak se szeri, se száma, de talán az egyik legérdekesebb közülük a Volocopter. A német légi taxis vállalkozás a rövid távú közlekedést önvezető repülő eszközökkel forradalmasítaná, és tavaly már el is kezdődött a jegyértékesítés az első járatokra. Ugyanakkor a projekt bonyolultságát jól jelzi, hogy miközben nem kell két közlekedési formát kombinálni, a németeknek még minimum 1-2 évre van szükségük ahhoz, hogy elindítsák kereskedelmi szolgáltatásukat.

Piaci hírek

Emberként még iskolába se járhatna, de 200 millió telefonnál jár a kínai brand

A Realme illusztris társaságba került a mérföldkő gyors elérésével. A teljesítmény értékét tovább növeli, hogy a forgalom nagy része Kínán kívül realizálódik.
 
Hirdetés

Ráfizetünk, ha a védelmen spórolunk!

Ha a védelmen spórolunk, kiberbűncselekmény áldozatává válhatunk. A Sophos MRD (észlelő és helyzetkező) szolgáltatása védelmet nyújt.

Összeurópai szabályozás készteti a cégeket a biztonságosabb informatikai működésre, de a megvalósításhoz nemcsak technológia, hanem emberek is kellenek.
Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.