Egy 15 perces út potom 300 euró, de előre csak a számla tizedét kell kicsengetni. Csak ezer jegyet adnak el.

Annyira bízik magában a Volocopter nevű német légi taxis startup, hogy megkezdte elővételben árulni a fuvarjait. A VoloFirst néven futó akciónak kifejezetten marketingcélja van, ezért mindössze ezer jegyet lehet elővételben megvenni. A 300 eurós ár tartalmaz egy kb. 15 perces repülést, amit a cég videón is rögzít, valamint a cég egy oklevelet is ad az úttörőknek.

Mint írják, a légi taxik engedélyeztetési folyamata még nem zárult le, de már megvan a következő néhány évre a kereskedelmi szolgáltatás bevezetésének ütemterve. A cég azzal számol, hogy 2-3 éven belül be tudja indítani a rendszeres személyszállítást.

Azt, hogy a szállítás mennyibe fog kerülni, egyelőre nem lehet tudni. A most meghirdetett ár csak az elsőbbségéért jár az elszánt early adoptereknek, akik ebben is elsők akarnak lenni. A repülésre a világ bármely pontjáról, így Magyarországról is lehet jelentkezni az erre a célra létrehozott regisztrációs oldalon. Előre mindössze az út árának tíz százalékát, 30 eurót kell kifizetni.

Nem az önvezetés körül pörögtek

A 2011-ben alapított startup kétségtelenül a legígéretesebb európai játékos ezen a piacon. Nem véletlen, hogy tavaly többek között a Daimler is beszállt a cégbe, amely először 2016-ban reptette meg légi járművét, amit még nem is robotpilóta, hanem a cég egyik munkatársa irányított. Azóta egy sor éles tesztrepülésen vannak túl, többek között Szingapúrban, Helsinkiben és Stuttgartban.
 


Bár a kísérleti repüléseiken már használtak robotpilótákat is, a Volocopter koncepciójának nem ez a legvonzóbb eleme, hanem hogy a járművekkel párhuzamosan az infrastruktúrát is fejlesztette. A megbízható és kiépített infrastruktúra ebben az esetben legalább olyan fontos, mint a repülő szerkezet biztonsága. Tavaly bemutattak egy taxiállomás-prototípust, amely a teljes földi kiszolgáló hátteret biztosítja (ügyfélszolgálat, műszaki ellenőrzések stb.), valamint hozzá azt a mobil appot, amivel az utasok a szolgáltatást igénybe vehetik (rendelés, fizetés stb.).

Piaci hírek

Hamarosan nyílik az első teljesen robotizált hotel

Az egyedülállóként beharangozott kezdeményezés Kínában valósul meg. Az egyetlen emberi alkalmazott nélkül folyamatosan működő 44 szobás szálloda részlegesen már idén kinyithat Sencsenben.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.