Egyelőre nem tudni, hogy az összesen 2,2 millió taggal rendelkező francia labdarúgó szövetség adatbázisából pontosan mennyi érzékeny adatot sikerült kiporszívózniuk az elkövetőknek.
Hirdetés
 

Komoly kibertámadás áldozata lett az FFF, azaz Franciaország hivatalos nemzeti labdarúgó szervezete. A szövetség oldalán ma közzétett tájékoztatás szerint a klubok adminisztratív feladatainak, különösen a licencelt játékosok adatainak kezeléséhez használt rendszert sikerült egyelőre ismeretlen bűnözőknek kompromittálni, majd onnan többek között személyes adatokat kinyerni.

A műveletet egy feltört fiókon keresztül hajtották végre. Amint az FFF-nél rájöttek a problémára, azonnal deaktiválták a fiókot és a rendszer összes többi felhasználójánál újraállították a jelszavakat. Ez azonban ahhoz már késő volt, hogy az adatlopást teljesen el lehetett volna kerülni.

A szervezet szerint az érzékeny személyes adatok között voltak vezeték- és keresztnevek, nemre, állampolgárságra, születési helyre és időre vonatkozó információk, postai és e-mai címek, illetve telefonszámok is. Az FFF közleménye ugyanakkor pozitívumként hangsúlyozza, hogy rendszerükből bankkártyaadatok és társadalombiztosítási számok nem kerülhettek illetéktelen kezekbe.

A szövetség természetesen feljelentést tett az ügyben, illetve felvette a kapcsolatot az illetékes hatóságokkal (ANSSI, CNIL). Ezzel párhuzamosan pedig megkezdődött az adatlopásban érintettek közvetlen tájékoztatása. Arra viszont nem tér ki a tájékoztatás, hogy ez összességében hány embert jelent a 2,2 millió taggal és több mint 1,8 millió igazolt játékossal büszkélkedő szervezetnél.

A közlemény végül az FFF adatvédelem iránti elkötelezettségének bizonygatásával, illetve a nagyérdemű figyelmezetésével zárul. Utóbbi óvatosságra int mindenkit bármivel kapcsolatban, amivel a közeljövőben a szervezet vagy egy futballklub neve, logója alatt találkozhatnak, legyen szó SMS-ekről, elektronikus levelekről vagy telefonhívásokról.

Felkapott sportág lett a hekkelés

A fenti eset jó példája annak, hogy a kibertámadások fokozódását nem csupán a multimilliárdokkal dobálózó nagyvállalatok, bankok, kormányzati szervek, kutatóközpontok és egyéb kiemelten értékes adatokkal dolgozó szervezetek érzik meg. Az elmúlt évekből pedig bőven lehet példát találni arra, amikor kifejezetten sportklubokat és sporthoz köthető szervezeteket pécéztek ki az online bűnözők. Így járt pórul például az NFL egyik csapata is: a San Francisco 49ers védelmét még 2022-ben mattolták egy zsarolóvírussal.

Biztonság

Végre pénzt is látna a nagy MI-fejlesztőkből a most 25 éves Wikipédia

Miután a modellek betanításának és az MI-chatbotok működtetésének is az alapja az online enciklopédia lerablása, a Wikimédia Alapítvány olyan új megállapodásokat jelentett be, amelyeken keresztül a Microsoft, a Google, a Meta és a többiek is áldozhatnak néhány dollárt a Wikipédia fennmaradására.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben

Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.

Az adatvezérelt működés sikere ritkán múlik azon, milyen technológiát vezet be egy vállalat. Sokkal inkább az a kulcs, hogyan illeszti az adattárházat, a BI-t és az MI-megoldásokat a meglévő rendszerekhez és döntési folyamatokhoz.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.