A 2011-ben indított Volocopter biztosan nem érzi egyedül magát, hiszen becslések szerint az autonóm légi taxizás megvalósításán rajtuk kívül nagyjából száz másik szereplő dolgozik a világban. A legutóbbi befektető körben jobbára kínai tőkét kapó német cég viszont sok szempontból kitűnik a mezőnyből. Erre utal például, hogy nem ragaszkodnak az önvezető mód erőltetéséhez. De az is, hogy miközben az emberek szállításához szükséges tengernyi tesztet végzik és várnak a szabályozási környezet megteremtésére, más, hamarabb termőre fogható változattal is próbálkoznak.
Kisáruszállítás kicsit máshogy
A héten bemutatkozó VoloDrone gyakorlatilag ugyanolyan felépítéssel bír, mint a cég taxizásra megálmodott járműve, a VoloCity. Mindkét nagy teljesítményű drónt 18, elektromos meghajtású drón emeli a magasba. A kifejezetten áruszállításra kitalált VoloDrone a taxis rokonhoz képest valamennyivel messzebb, akár 40 kilométeres távolságra is eljuthat egy feltöltéssel. Hasznos teherbírása 200 kiló, ami a felhasználás céljától függően nagyon különböző formát ölthet.
Ahogy a bemutatkozó kisfilmben is látszik, a vállalat elsősorban a mezőgazdasági munkáknál (pl. permetezés), az építkezéseknél és fontos, sürgősen leszállítandó áruk esetében látja a legtöbb potenciált. A maximum 110 km/órával haladni képes VoloDrone ugyanakkor bevethető lehet például katasztrófa sújtotta területeken a mentési munkálatok támogatására, illetve az ellátás biztosítására is. A nem egészen 10 méter átmérőjű gépet távirányítással és előre programozott útvonalon automata módban is lehet reptetni.
Arról egyelőre nincs pontos információ, hogy a cég mikor szeretné kereskedelmi forgalomba hozni a VoloDrone-t, mivel mindössze a "közeli jövőben" kifejezés hangzott el a tájékoztatón. Ennek ellenére valószínűsíthető, hogy a személyszállítás 2023-ra tervezett beindulásához képest valamivel korábbi dátummal számolnak.
Teljes infrastruktúrát építenek
A teherszállító változat bemutatásakor ugyanakkor világossá tette a cégvezetés, hogy a fő csapásirány számukra továbbra is a légi taxik bevezetése. A VoloCity egyik korábbi generációja először 2016-ban emelkedett fel a földről, de még nem robotpilóta, hanem a cég egyik munkatársa irányította. Ugyanakkor a német startup – nagyon okosan – nem ragadt le a repülő szerkezet önvezetésének problémájánál, hanem szinte egyedüliként párhuzamosan foglalkozott az infrastruktúrával is.
És épp ez adja a Volocopter előnyét. A németek ugyanis ebben szinte mindenkit megelőztek. Idén bemutatták egy taxiállomás-prototípust is, amely a teljes földi kiszolgáló hátteret biztosítja az ügyfélszolgálattól a karbantartó ellenőrzésekig és az akkuk felöltéséig. Az utazók a ügyfélkiszolgálás teljes folyamatát (rendelés, fizetés stb.) egy taxis appon intézhetik.
A cég egyébként még az idén el akarja indítani taxiállomásaival a kísérleti repülést Szingapúrban. A Volocopternél úgy képzelik a városi közlekedés megvalósítását, mint az autópályákat: légi utakkal kötnék össze az állomásokat, amelyeken az ellenirányú forgalmat elkülönítenék.
Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben
Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak