Az EU szerzői jogi reformja hazavághatja a nyílt forrású kódok megosztását is
A GitHub szerint a küszöbön álló EP-szavazás az open source licencek alá eső programkódok közzétételére is drámai hatással lesz.
Az OECD szerint a szupersztár techcégek miatt nem nőnek a bérek
A nemzetközi gazdasági szervezet frissen publikált tanulmányából kiderül, hogy ugyan az országok többségében szépen nő a termelékenység és a munkanélküliség is alacsony, ám a dolgozók ebből keveset profitálnak.
Odaát a Netflix már lenyomta az összes tévés platformot
Ráadásul a legfiatalabbak között vezet a legnagyobb arányban. A befektetők a nemzetközi piacokon is folyamatos növekedésre számítanak.
Unokák húzzák át az időseket a digitális világba
Az analóg korban felnőtt idősebb generáció számára tagadhatatlanul nehezebb a technológiai újdonságok elsajátítása, de a fiatalok nem hagyják őket az út szélén.
Több százmillió dollárt hozott a legmenőbb ingyenes játék
Ha egy videojáték teljesen ingyenesen letölthető és használható, az még nem jelenti azt, hogy a fejlesztők ne tudnák magukat megszedni belőle. A freemium modell legújabb üdvöskéje csak májusban több mint 300 milliót hozott a konyhára.
A piac nem ájult el a csúcsra pörgetett Teslától
Az autógyártó végre-valahára elérte a jóval korábban kitűzött, heti ötezer darabos gyártási darabszámot, a befektetők azonban nincsenek meggyőződve róla, hogy tartani is tudja a tempót.
Ha így folytatja, akkor teljesen elfogy a HTC
A tajvani gyártó minden negyedik alkalmazottját elbocsátja, hivatalosan a hatékonyabb és rugalmasabb működés kedvéért.
Trump újabb frontot nyitott
A ZTE megrendszabályozása és a védővámok bevezetése után újabb területen akaszkodhat össze az USA és Kína. Az amerikai kormányzat biztonsági aggályokra hivatkozva tiltaná meg a China Mobile terjeszkedését.
5G-t demózott a Telekom
Versenyautók, mentődrón és távgyógyászat is étlapra került a hazai szolgáltató sajtóeseményén, amellyel az új generációs hálózatban rejlő lehetőségekre akarták felhívni a figyelmet.
Mobil légzsák menti meg a földre ejtett a telefonokat
Egy szellemes találmány a vaskos védőborításoknál vékonyabb és könnyebb kiegészítővel óvná meg a padlón csattanó eszközöket.
Hirdetés

Költségcsökkenésből finanszírozott modernizáció

A cloud-native alkalmazások megkövetelik az adatközpontok modernizációját, amihez a SUSE többek között a virtualizációs költségek csökkentésével szabadítana fel jelentős forrásokat.

Felhőalapú automatizációs modellek konkrét vállalati felhasználásban - hat folyamat, ahol már bizonyított az AIaaS és az RPAaaS.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.