Hivatalos: öt év után újra tőzsdére megy a Dell
A vállalat 2013 óta működik zárt körű részvénytársaságként, most a tőzsdéről szerzett pénzzel faragna tetemes hitelállományán.
Friss részletek a Facebook legújabb csontvázáról
Különböző partneri megállapodásokkal több mint félszáz cég jutott megkérdőjelezhető módon értékes Facebook-felhasználói adatokhoz. Ezek nagyrésze azóta megszűnt, de néhány még most is él.
Újfajta ICT-megoldásokat igényel a smart világ
Komoly kihívások várnak az Invitel csoport megszűnése után önálló útra lépő Invitech-re. A jövőről Bőthe Csabával, a cég marketing és üzleti támogatások igazgatóságának vezetőjével beszélgettünk.
Leköszönt a hazai Microsoft vezetője
Az ügyvezetői igazgatói posztot három évig betöltő Szentkuti Gabriella hirtelen távozik. Utódját egyelőre nem nevezte meg a magyar leányvállalat.
Őrült tempóban bővítik a felhős kapacitásokat
Már a szerver- és tárolópiac remek teljesítményéből is lehetett következtetni arra, hogy nagy tempóban bővül a felhős infrastruktúra. Az IDC összesítette a számokat.
Mi sem vagyunk rosszabbak Bulgáriánál vagy Ukrajnánál
Sőt a románokat meg is előzzük. Ennél jobb híreket nem sikerült kibogarászni az EIU technológiai felkészültséget értékelő országindexéből.
Hamarosan önjáró kofferok szállítják házhoz a zöldséget egy amerikai városban
A Kroger élelmiszerlánc is élesben szállít házhoz önjáró járművekkel élelmiszert. Ez még csak teszt.
Mosolygós robotsegéd megy a Nemzetközi Űrállomásra
Az IBM és az Airbus közös gyerekének tekinthető CIMON-t a SpaceX rakétája viszi fel, hogy ott a tervek szerint repkedő segédként dolgozzon az űrhajósok keze alá.
A gyógyszerüzletre is szemet vetett az Amazon
A világ legnagyobb online kiskereskedője egy online gyógyszerforgalmazó egymilliárd dolláros felvásárlásával lépett be a piacra, ahol azonnal zuhanni kezdtek a részvényárfolyamok.
Egyre sokoldalúbb az SAP Leonardója
Testre szabható chatbotokat és blockchain platformot is kínál a német szoftvercég, amely a teljes portfóliójába integrálta a Leonardo Machine Learninget.
Hirdetés

Költségcsökkenésből finanszírozott modernizáció

A cloud-native alkalmazások megkövetelik az adatközpontok modernizációját, amihez a SUSE többek között a virtualizációs költségek csökkentésével szabadítana fel jelentős forrásokat.

Felhőalapú automatizációs modellek konkrét vállalati felhasználásban - hat folyamat, ahol már bizonyított az AIaaS és az RPAaaS.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.