Az IBM és az Airbus közös gyerekének tekinthető CIMON-t a SpaceX rakétája viszi fel, hogy ott a tervek szerint repkedő segédként dolgozzon az űrhajósok keze alá.

Meglehetősen vicces látványt nyújt az az interaktív legénységtámogató robot, amelyet pár órával ezelőtt indított el a NASA, hogy a tervek szerint hétfőn elfoglalja helyét a Nemzetközi Űrállomáson. A termetesebb labdának kinéző gépi segéderővel komoly feladatoknál szeretnének segítséget adni az asztronautáknak.

A két lábon járó lebegő enciklopédia

A Crew Interactive Mobile Companion, vagy röviden CIMON testét és fizikai irányítását az Airbus fejlesztése adja, míg a mesterséges intelligenciával támogatott számítástechnikai hátteret az IBM-től kapja. A projekt mögött áll még a német űrügynökség is, így nem meglepő, hogy az első asztronauta, aki élesben kipróbálhatja az eszközt, az a német Alexander Gerst lesz.

 

 

A 32 centi átmérőjű, nagyjából 5 kilós szerkezet képes javítási útmutatók, grafikus segédanyagok kivetítésére, de egyfajta két lábon járó adatbázisként, sőt szociális problémamegoldóként is számítanak rá. Ahogy a fenti videóban is elmagyarázza a fejlesztés vezetője, egy több évig tartó Mars-expedíciónál óhatatlanul felmerülnek konfliktusok, megoldandó problémák a csapattagok között, és remélik, hogy CIMON a maga 8 hüvelykes képernyőjével ezeket is képes lehet elsimítani.

Előbb a szórakozás, aztán a munka

Amint a teljesen hangvezérelt eszköz a jövő hét elején eléri az űrbázist, megkezdődhet a kipróbálása a gyakorlatban is. Persze első körben nem létfontosságú feladatok jönnek, hanem egy sor teszt, ami többek között magában foglal egy Rubik kockával végzett gyakorlatot. A német űrhajós hangjára betanított CIMON segítségével ezen kívül egy egészségügyi beavatkozást is szeretnének elvégezni, amelyben a robotot repülő kameraként vetik be. 

A tesztek sikerétől függ, hogy a jövőben ellepik-e a mesterséges intelligenciával támogatott eszközök az űrhajókat és -állomásokat, vagy esetleg kiderül, hogy több problémát okoznak a lábatlankodásukkal, mint amekkora segítséget jelentenek a mindennapi munka során.

Piaci hírek

Még a Microsoft kutatói szerint sem szabad vakon bízni az MI-ágensekben

Legalábbis ami az irodai feladatok delegálását és a rájuk bízott dokumentumokat illeti, mert a hosszabb munkafolyamatok során képesek teljesen tönkretenni azokat.
 
Hirdetés

Költségcsökkenésből finanszírozott modernizáció

A cloud-native alkalmazások megkövetelik az adatközpontok modernizációját, amihez a SUSE többek között a virtualizációs költségek csökkentésével szabadítana fel jelentős forrásokat.

Felhőalapú automatizációs modellek konkrét vállalati felhasználásban - hat folyamat, ahol már bizonyított az AIaaS és az RPAaaS.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.