A vállalat 2013 óta működik zárt körű részvénytársaságként, most a tőzsdéről szerzett pénzzel faragna tetemes hitelállományán.

A Dell még 2013 őszén jelentette be, hogy a cégalapító Michael Dell vezette tőkebefektetői csoport megszerezte a részvényesek többségének jóváhagyását, és hitelből finanszírozott felvásárlás keretében közel 25 milliárd dollárért felvásárolhatja a PC-gyártót. A részvényenkénti 13,75 dollárt plusz 13 cent osztalékot tartalmazó, 2013 februári ajánlatra jellemző volt, hogy sok befektető annak idején még 50 dolláros árfolyamon vásárolt be a PC-gyártó papírjaiból.

Hatékonyabb átalakulás kézivezérléssel

A kivásárlás a 2008-as pénzügyi válság óta a legnagyobb, a technológiai ipart érintő tranzakció volt, amelynek eredményeképpen a Dell kivonult a tőzsdéről, és zárt körű részvénytársaságként működött tovább. A kényszerű szerkezetváltás előtt álló társaság esetében a lépést az indokolta, hogy a folyamatot lényegesen megnehezítené az a tőzsdei eredménykényszer, ami a hibákkal teli termékek idő előtti piacosításáért is felelős.

Az 1984-ben alapított Dell üzleti modellje felett a 2000-es évek végére eljárt az idő, a cég nem sokat tudott kezdeni a recesszió hatásaival és a mobil eszközök felfutásával. A többi informatikai óriáshoz hasonlóan a Dellnél is azon dolgoztak, hogy vállalati megoldásszállítóként érvényesülhessenek a piacon, amelynek alapjait dollármilliárdos felvásárlásokkal teremtették meg, a társaság forgalmának felét még 2013-ban is a gyengén teljesítő PC-k adták.

A Dell nem sokkal később, a tőzsdei kötöttségektől megszabadulva még agilisabb befektetőként jelent meg a piacon. Az EMC 2015 októberében bejelentett, 67 milliárd dollár értékű felvásárlásával a világ legnagyobb, tőzsdén kívüli informatikai vállalatcsaládja jött létre, amelyet a Dell, a Dell EMC, a Pivotal, az RSA, a SecureWorks, a Virtustream és a VMware alkot; a PC-szegmensben is kiszálltak az árversenyből, és a nyereségesen értékesíthető termékekre koncentrálnak.

A műtét sikerült, irány vissza a tőzsdére

A tőzsdei jelenlét ettől még a tőkeszerzés kézenfekvő módja maradt, a Dell pedig igen jelentős hitelállományt görget maga előtt, így nem csoda, hogy idén januárban már felröppentek a híresztelések az átalakított Dell csoport tőzsdei visszatéréséről. A spekuláció július első hétfőjén igazolódott be: a Dell bejelentette, hogy 21,7 milliárd dollár értékű tranzakció keretében a VMware úgynevezett követő részvényeit váltja át törzsrészvényekre, amihez az érintett (20-30 százalékos) részvénytulajdonosok jóváhagyása is szükséges.

A lépést kezdeményező igazgatósági bizottság szerint az elmúlt hónapokban független pénzügyi és jogi tanácsadók segítségével vizsgálták meg azokat a lehetőségeket, amelyek révén maximálni tudják a tulajdonosi tőkeértéket. Michael Dell szerint a cégcsoport technológiai portfóliója és szolgáltatásai kitűnő pozíciót biztosítanak az IT következő, a növekvő adattömeg által meghatározott korszakára, hogy a Dell hatékonyan segítse ügyfeleit a digitális, informatikai, biztonsági vagy a munkaszervezést érintő transzformációban.

Az első beszámolók felhívják rá a figyelmet, hogy a tőzsdei megjelelenéssel Michael Dell és pénzügyi partnere, a Silver Lake megerősíti ellenőrzését a VMware felett is. A jelenlegi törzsrészvények 72 százalékát egyébként így is ő birtokolja (vagyis a Silver Lake a kisebbségi tulajdonos), elnöki és vezérigazgatói székét pedig az újabb kanyar után sem hagyja el. Michael Dell a közlemény szerint büszke rá, hogy történetének következő fejezetére vezette a vállalatot, és mindenkit biztosított a Dell iránti töretlen elkötelezettségéről.

Piaci hírek

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.