2011 óta nem volt ilyen jó éve a PC-gyártóknak Az IDC adatai szerint 2019 utolsó negyedévében közel 5 százalékkal, egész évben 2,7 százalékkal nőttek az eladások.
5 milliárd dollárnál is többet ér a Visának a fintech-híd A kártyaszolgáltatónak láthatóan nagyon sokat ér meg, hogy a változó bankolási szokásokhoz igazodó eszköztárral rendelkezzen.
Elméletben felkészültek a magyar cégek a biztonsági incidensekre A gyakorlati felkészültségük azonban hiányos. Az ISACA Budapest kutatása szerint a vártnál lassabban, de folyamatosan javul a magyar vállalatok, szervezetek biztonságtudatossága.
Az ezer milliárd dolláros ajtón kopogtat az Alphabet A Google anyavállalata lehet a negyedik nagy technológiai vállalat, melynek cégértéke meghaladja az ezer milliárd dollárt.
Amerikában most a kínai drónok miatt paráznak Lapértesülések szerint az USA belügyminisztériuma végleg befejezheti a drónokkal folytatott munkát, mert attól tartanak, hogy a kínai modellek kémkedésre képesek.
Idén ezek lesznek a menő szakmák a globális cégeknél Továbbra is a felhő és az adatok körül forog a világ – és a jól fizető pozíciók is. Nem csak a hard skillek számítanak.
Ahol terjed az MI, ott terjednek az MI-átverő tanfolyamok is A nagyvállalati munkaerőfelvételt egyre több helyen támogatják mesterséges intelligenciával, de a pályázóknak fogalmuk sincs az új rendszerek működéséről. Márpedig készülni az ilyen interjúkra is kell.
Megvan, milyen keresőmotorok közül válogathatunk Androidon egy évig Megtartotta első aukcióját a Google, így eldőlt, milyen keresőmotorok kerülhetnek be egy évre az androidos készülékek keresőmotor-választó paneljére.
Kívülről-belülről cincálják az amazonos biztonsági kütyüket Az Amazon Ring okos otthoni eszközeiről nemrég derült ki, hogy a felhasználóknak nem csak a hekkerektől, hanem a Ring saját alkalmazottaitól is érdemes tartaniuk.
Robothadsereggel küzd az Amazon ellen a Walmart Az Egyesült Államok legnagyobb hagyományos kiskereskedelmi hálózatát üzemeltető Walmart minden eszközt megragad, hogy versenyre keljen az online világból nyomuló riválisával.