Megtartotta első aukcióját a Google, így eldőlt, milyen keresőmotorok kerülhetnek be egy évre az androidos készülékek keresőmotor-választó paneljére.

Lezárult a Google első keresőmotor-aukciója, így már tudjuk, hogy az Európai Unió egyes tagállamaiban mely motorok kerülhetnek be az Android keresőválasztó paneljébe egy évre.

Mint azzal a Bitport is több ízben foglalkozott, az Európai Unió 2018-ban 4,3 milliárd euróra büntette a Google-t az Androiddal kapcsolatos versenykorlátozó gyakorlata miatt. Az EU azt kifogásolta, hogy keresőjének az asztali gépeken már megszerzett dominanciáját a mobil platformra is megpróbálja kiterjeszteni, és lényegében kizár a mobilokról más keresőmotorokat. A Google gyorsan talált olyan megoldást hogy abba az EU se tudjon belekötni: csináltak egy keresőválasztó panelt. Csakhogy volt még egy nagyon nagy ötletük.

A felhasználó valóban kap választási lehetőséget, hiszen a telefon első bekapcsolásakor felugrik egy keresőválasztó ablak, és abban megjelölheti, hogy melyik keresőt és böngészőt szeretné alapértelmezetten használni andoridos eszközén. Azt azonban, hogy mely motorok kerülhetnek be a Google Kereső mellé, egy aukció dönti el. Azaz az kerül be a lehetséges három helyre, aki többet fizet. Az aukcióra csak általános keresőkkel lehetett pályázni, melyeknek van lokalizált változatuk minden olyan piacra, ahol jelen akarnak lenni. Emellett a keresőalkalmazást letölthetővé kellett tenni a Play Store-ból. Az aukciót évente egyszer és – a lokalizációs követelmény miatt – országonként bonyolítják le. A győztesek 12 hónapra kapják meg a helyet, utána újra kell pályázniuk.

Megvannak a nyertesek

A Google közzétette az első aukció országonkénti nyerteseinek listáját. A szerződés 2020. március 1-én lép életbe, és 2021. június 30-ig érvényes.

Az aukciónak két nagy nyertese van: a DuckDuckGo és az Info.com mind a 28 tagállamban, valamint Lichtensteinben és Norvégiában is bekerül az androidos telefonok paneljére. A DuckDuckGo elsősorban azzal reklámozza magát, hogy maximálisan védi a felhasználók magánéletét. Mint a kereső nyitóoldalán olvasható, nem gyűjtenek és nem osztanak meg semmilyen információt a felhasználóikról. Az Info.com viszont általános célú ugyan, de voltaképpen egy olyan metakereső, amely más keresőmotorok – köztük a Google – találatait gyűjti be.

A harmadik helyért már élesebb versenyt folyt. Az mindenképpen negatív szenzáció, hogy a Microsoft keresője, a Bing mindössze az EU-ból épp kifele tartó Nagy-Britanniában került be a keresőválasztóba. (Arról nincsenek hírek, hogy a Microsoftot egyáltalán érdekelte-e az a lehetőség, hogy más tagállamokban is nyerjen.)

A francia fejlesztésű Qwant, amely szintén a magánélet védelmét hangsúlyozza, nyolc országban, az orosz Yandex öt közép-kelet-európai országban került be a választópanelre. Rajtuk kívül a GMX , a Seznam, a Givero és a PrivacyWall szerepelt sikerrel az aukción néhány országban.

A magyar felhasználók egy évig a DuckDuckGo és az Info.com mellett a PrivacyWall nevével találkozhatnak telefonjuk első bekapcsolásakor. A keresőmotor egyetemi fejlesztésből nőtt ki, és szintén a magánélet védelmére koncentrál.

A Google eljárásával nem mindenki ért egyet, írja a TechCrunch. Az Ecosia vezetője, Christian Kroll azt mondta, hogy a Google eljárása nem felel meg az Európai Bizottság határozatának. (Az Ecosia azt hirdeti, hogy nyereségét teljes egészében fák ültetésére fordítja.) Szerinte teljesen szabaddá kell tenni, hogy ki milyen keresőmotort használ. A Google eljárása sérti az emberek szabad és nyílt internethez való jogát azzal, hogy kiválasztja, mely keresők lehetnek alapértelmezettek Androidon. Hasonlóan nyilatkozott a DuckDuckGo szóvivője is: annak ellenére sem értenek egyet a Google gyakorlatával, hogy az aukció egyik nagy nyertese lettek.

Piaci hírek

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.