A Google ugyanis rájött arra is, hogyan szedjen vissza valamit a 4,3 milliárd eurós büntetéséből, amit az androidos keresés miatt szabott ki az EU.

Ügyesen oldotta meg a Google, hogy eleget tegyen az EU-nál vállalt kötelezettségének, meg nem is. Tavaly gigaméretű, 4,34 milliárd eurós büntetést szabott ki a Google-re az Európai Bizottság az Android mobil operációs rendszerrel kapcsolatos versenykorlátozó gyakorlata miatt. Az EB többek között azt kifogásolta, hogy a Google lényegében kizárta más keresőmotorok használatát a mobil operációs rendszeren. A Google erre egy olyat húzott, amire valószínűleg kevesen számítottak: csinált egy keresőválasztó panelt, de azért fizetni kell, hogy egy kereső belekerülhessen.

Erről egyből eszünkbe juthat a Microsoft windowsos böngészőválasztója, amelyet egy EU-s büntetés után vezettek be. A választópanel mindössze öt évet élt, és szinte semmi hatása nem volt a böngészőpiacra. Szép csendben ki is vezették. Bill Gates-nek, aki az EU-s eljárás és ítélet idején még a Microsoft vezetője volt, nem jutott eszébe a zseniális ötlet, hogy pénzé is tehetné a választópanelt. Hiába, ő mégis csak más generáció.

Fizessen, aki versenyezni akar

A Google idén tavasszal már be is jelentette be az EB kifogásolta problémákra a megoldását: egy keresőválasztó panelt telepít, amiben a telefon első bekapcsolásakor a felhasználó kiválaszthatja, hogy melyik keresőt szeretné alapértelmezetten használni andoridos eszközén, és az alapértelmezett böngészőt is kiválaszthatja hozzá (lásd a lenti képet. De arra csak a napokban derült fény, hogy a Google ebből is pénzt csinál: aukción hirdeti meg a saját keresőmotorja melletti helyeket a panelben.

A Google közzétette a menetrendet és a feltételeket. A panel az EU-ban forgalomba hozott androidos eszközökre kerül fel, de csak azokra, amelyekre a készülékgyártók gyárilag telepítik a Google keresőalkalmazását (ez egyébként a készülékek elsöprő többségére igaz).

A választópanelen a Google keresőnek fix helye lesz, és mellé három másik motor kerülhet fel. Az azonban, hogy melyik lesz a három kiválasztott, egy zárt aukción dől el. Az aukcióra szeptember 13-áig lehet ajánlatokat benyújtani. Ezen csak azok a keresők vehetnek részt, melyek teljesítik a Google által előírt technikai feltételeket. Csak általános keresőkkel lehet pályázni, kell legyen lokalizált változatuk minden olyan piacra, ahol jelen akarnak lenni – tehát Magyarországon csak a magyar nyelvre lokalizált keresőszolgáltatásokat látjuk a panelben –, és letölthetővé kell tenni a keresőalkalmazást Play Store-ból. Az aukciót évente egyszer és – valószínűleg a lokalizációs követelmény miatt – országonként bonyolítják le. A szerződések értelemszerűen 12 hónapra szólnak.

Első bekapcsoláskor a képernyőn megjelenik a "choice screen" panel, amin a felhasználó kiválaszthatja az alapértelmezett keresőmotort, amit a készülék telepít is. A Google havonta küldi a számlát a választások száma alapján a keresőszolgáltatóknak, melyek az aukción megajánlott díjat fizetik.
 

Jövő januártól ezzel a képernyővel találkoznak majd az új androidos készüléket vásárlók


A keresőválasztó panel 2020 januárjában jelenik meg az EU-ban forgalomba hozott androidos eszközökön.

Miért is kell itt fizetni?!

A helyzet az, hogy eddig is bárki módosíthatta Androidon az alapértelmezett keresőszolgáltatást – hívja fel a figyelmet a VentureBeat. És ha valakit nagyon idegesített a Google mindenhatósága, valószínűleg meg is tette ezt. (Itt mutattunk be néhány olyan alternatív alkalmazást, ami Androidon is segít függetlenedni a Google-től.)

Mivel azonban a Google Európában szinte egyeduralkodó az internetes keresésben, nagy valószínűséggel a legtöb b felhasználó továbbra is marad a Google Search-nél. De ha látva más alternatívát valaki mégis kipróbálná mondjuk a Microsoft Binget, semmis sem garantálja, hogy két nap múlva nem tér vissza a Google Search-re. De mivel a készülék első bekapcsolásakor a a Bing volt az alapértelmezett, a Microsoftnak továbbra is fizetnie kell a kiválasztásért. Magyarán a konkurens keresőmotorok fejlesztői jó esetben csak a láthatóságért fizetnek, azaz azért, hogy alternatívaként megjelenjenek fél percre a készülékek kijelzőjén.

Nem lenne meglepő, ha az EB ismét elkezdné a Google vegzálását ezért a megoldásért.

Piaci hírek

Ahol sosem adódnak váratlan helyzetek, ott egész jól elmuzsikál az MI

Újabb kutatás állapította meg, hogy egyelőre még az élvonalbeli mesterségesintelligencia-modellek is elég messze vannak attól, hogy képesek legyenek elfogadható módon ellátni az összetett munkahelyi feladatokat.
 
Előrelátó tervezés és meghatározott menetrend segíti az incidensek minél gyorsabb elhárítását. Ehhez azonban sok feladatot és felelősséget kell tisztázni – még jóval azelőtt, hogy bekövetkezik a baj.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.