Az innovációs miniszter szerint jól sikerült az átállás a digitális oktatásra
Palkovics László az oktatást is segítő Digitális Összefogás kezdeményezés bejelentése kapcsán beszélt erről.
A világ leggyorsabb szuperszámítógépe is a koronavírus ellen küzd
A Summit nevű szuperszámítógép hét olyan hatóanyagot talált, melyek valószínűsíthetően képesek gátolni a vírust fertőzésében. De ezt még kísérletekkel is kell bizonyítani.
Ez a robot könnyítené az első vonalban dolgozó orvosok munkáját
Kínai egyetemi kutatók alig egy hónap alatt fejlesztették ki a gépet, amely a fokozott fertőzésveszélynek kitett egészségügyi dolgozók helyett végezhet fizikai kontaktust igénylő vizsgálatokat.
Rendezte sorait a Foxconn
A világ egyik legjelentősebb bérgyártója közölte, a vártnál hamarabb sikerült elég dolgozót toboroznia Kínában ahhoz, hogy a "szezonális keresletet" kielégíthessék.
Twitter: minden rosszban van valami jó
A cég a koronavírus miatt nem tudja tartani első negyedéves bevételi terveit, ám a járvánnyal kapcsolatos érdeklődés pozitív hatással van a felhasználói számra.
Kritikus nulladik napi hibát találtak a Windowsban. Már a hekkerek is használják
Egyelőre nincs rá javítás, de az aktív használat miatt a Microsoft inkább bejelentette, és veszélycsökkentő javaslatokat adott.
Nem jön új verzió a Chrome és az Edge böngészőkhöz
A Google után a Microsoft is az éppen esedékes frissítés előtt jelentette be, hogy böngészője meghatározatlan ideig az aktuális verzión fut majd.
A világjárvány átalakítja a kiberbűnözést – nem is kicsit
A kibervilág is bizonyítja, mennyire fontos a nyílt és hiteles kommunikáció egy ilyen válsághelyzetben.
Minden videós szolgáltató behúzza a féket
Pár nap alatt gyorsan bővült azoknak az internetes cégeknek a köre, amelyek a telekommunikációs hálózatok tehermentesítése érdekében önkorlátozó lépéseket jelentettek be. A Disney például még nagy európai nyitánya előtt vesz vissza.
Így használjuk járvány idején az internetes boltokat
Az Ecommerce Hungary a kormány felé javaslatokat, a vásálók felé pedig további ajánlásokat fogalmazott meg a kiskereskedelem zavartalan működésének érdekében.
Hirdetés

Öt kérdés, amelyet érdemes feltenni felhőplatform-választás előtt

Egy felhőplatform értékét nemcsak a szolgáltatásai határozzák meg, hanem az is, hogy egy kritikus helyzetben mennyire képes támogatni a vállalat működését.

Előrelátó tervezés és meghatározott menetrend segíti az incidensek minél gyorsabb elhárítását. Ehhez azonban sok feladatot és felelősséget kell tisztázni – még jóval azelőtt, hogy bekövetkezik a baj.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.