Gyorsított aukcióval zárult az 5G-s frekvenciapályázat A három licitáló szolgáltató összesen 128 és fél milliárd forintot fizet a frekvenciákért.
A túlzabálástól is megvédene a 3D nyomtatás Ugyanabból az adag nyers tésztából az ipari felhasználásokból ismert technológiával olyan süteményt is lehet sütni, amiből kevesebb elfogyasztása is ugyanúgy csillapítja az éhséget.
A járványban elfüstölnek a digitális személyiségi jogok A védekezést kétség kívül hatékonyabbá teszi a hatósági jogosítványok kiterjesztése, azonban azzal is számolni kell, hogy a személyes adatokhoz fűződő jogok a járvány után sem rendeződnek vissza a korábbi formájukba.
Otthonról versenyezhetnek programozásból a hazai diákok Az ELTE informatikai kara és a Neumann Társaság a jelenlegi nehéz helyzetben is megtartható programozóversenyt szervez április elejére.
Az egész okostelefonpiacot megfektette a járvány A Counterpoint Research adatai szerint februárban 14 százalékkal estek vissza a globális értékesítések.
Még mindig rögös a felhőbe vezető út Egy globális kutatásból olyan kép rajzolódott ki, mintha a 2018-as felhős tervekből szinte semmi sem valósult volna meg, és erősödtek a hagyományos adatközpontok.
Így változnak meg pillanatok alatt az európai netezők szokásai A Comscore netes forgalmi adatai jól mutatják, hogy milyen online szolgáltatások, ezen keresztül pedig melyik gazdasági ágazatok vannak egyre nagyobb bajban.
Újra nekifut a hajlítható telefonok úttörője A ma debütáló FlexPai 2 minden szempontból jobb élményt ígér elődjénél. Erre mondjuk szükség is van, ha sikeresebb akar lenni a rokonnál.
Egy API szivárogtat fontos infókat az androidos telefonról És mindez egyáltalán nem illegális. Szinte minden androidos app használja az Installed Application Methods API-t, ami lekérdezi az eszközre telepített alkalmazások listáját.
Alig tudja egyben tartani magát a Facebook A közösségi óriásnak úgy kell kezelnie a felfokozott forgalmat, hogy közben több tízezer munkavállalóját volt kénytelen otthon tartani. Viszont hirdetésből kevesebb lett a koronavírus miatt.