Tegnap a cég két illetékes alelnöke közösen jegyzett blogposztban számolt be azokról a fejleményekről, amelyeket a világjárvánnyá terebélyesedő koronavírus váltott ki. A felfokozott használat miatt komoly zsonglőrködés folyik a háttérben, hogy működőképes maradjon a világ legnagyobb közösségihálózat-családja.
Csúcsra járatva
Nem túl meglepő módon a sok helyen országos szinten elrendelt, vagy éppen önként vállalt karantén miatt a digitális kommunikációs csatornákon korábban sosem látott aktivitás tapasztalható. Erről a felfutásról adatokat is közölt a cég. A komoly járványügyi helyzetben lévő területeken az azonnali üzenetküldés több mint másfélszeresére ugrott az elmúlt hetekben. Ennél is nagyobb mértékű növekedés látszik a videós hívásokban: a Messengeren és a szintén a céghez tartozó WhatsApp alkalmazásban több mint megduplázódott az erre fordított idő.
Csoportos hívásokkal töltött idő Olaszországban (forrás: Facebook)
A bejegyzés kiemelten foglalkozik az európai országok közül legsúlyosabban érintett Olaszországgal. Ahogy a fenti grafikonon látszik, a csoportos hívásokra fordított idő még a vírusnál is gyorsabb ütemben nőtt. A rövid időn belül az 1000 százalékot is meghaladó terhelésnövekedés ugyanakkor csak az egyik megoldandó probléma. A Facebook alkalmazásainak leterheltsége általában is kimutatható, hiszen az olaszok 70 százalékkal többet használják ezeket a platformokat. Az Instagram és a Facebook Live megtekintési száma például egy hét alatt duplázódott meg.
Mindezt az extra terhelést úgy kell kezelnie a cégnek, hogy közben saját dolgozóit is kénytelen volt otthoni munkavégzésre vezényelni. 45 ezer ember napi feladatainak távoli koordinálása egyébként sem triviális feladat, ám a Facebook esetében ez különösen nehéz, mivel a céges kultúrában a személyes meetingeket és a közvetlen konzultációt a siker alapjának tekintették, azaz a távmunka lehetősége nemi is nagyon merült fel. A szellemiségre jó példa, hogy a vállalat magasabb beosztású munkavállalóinak kötelező volt rendszeres, negyedéves megbeszéléseken személyesen megjelenni a cég kaliforniai központjában, ami alól nem jelentett felmentést, hogy New Yorkban, vagy éppen Szingapúrban dolgoznak.
A Facebook szerencséjére a hálózati terhelés mind időben, mind térben eloszlik valamennyire. A felkészülést némileg segítette, hogy a kiinduló pontot jelentő Kínában egyáltalán nincs jelen a cég. A világjárvány szakaszba lépve persze egyre több országban fokozódik a használat, de Európában és Észak-Amerikában a nap más óráiban vannak a csúcsok, így valamennyire kezelhetőbb marad a probléma.
Több feladat, kevesebb pénz
Bár a Facebook nem fog koldusbotra jutni, de azért érdemes megjegyezni, hogy a fenti extra terhelés mellett a cégnek minden bizonnyal kevesebb bevétellel kell beérnie. Üzletileg nem túl szerencsés, hogy a felhasználók által most leginkább igénybe vett alkalmazások és csatornák nem, vagy csak kis mértékben monetizálhatók. És bár a Facebook hírfolyamát is többet görgetik az emberek, a hirdetők egy része behúzta a kéziféket a teljesen bizonytalan globális helyzet miatt.
A blogbejegyzésben elejtett megjegyzés a hirdetések visszaeséséről megerősíti a Twitter korábbi közleményét, amelyben a mikroblog-szolgáltató kénytelen volt első negyedéves bevételi céljainak feladásáról tájékoztatni a befektetőket. A Facebookhoz hasonlóan ugyanakkor a Twitternél is a felhasználói érdeklődés növekedését tapasztalták.
A japán bölcsesség ereje: emberség a technológiai megoldások mögött
A globális válság súlyosan érintette az office piacot, ami a GLOBAL-UNION Kft. tevékenységét is veszélybe sodorta. A 100 százalékos magyar tulajdonban álló vállalat azonban a nehézségek közepette is megőrizte optimizmusát, és következetesen a legjobb döntéseket hozta.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak