Miközben a világ nagyobbik részének még csak most kell valahogy úrrá lennie a koronavírus okozta válsághelyzeten, a járvány kindulási pontján, Kínában már a gazdaság minél teljesebb újraindításán dolgoznak. Erre utal a Hon Hai Precision Industry, azaz ismertebb nevén a Foxconn közleménye is, amelyben a cég a vártnál is gyorsabb pozitív fejleményekről számol be.
Indulhat a meló
A tajvani bérgyártó hatalmas tényező a globális gazdaságban, így nagyon nem mindegy, a szervezetnél miként tudják kezelni a válságot. A jelek szerint elég jól, hiszen a Foxconn a tervezett menetrendnél előbb tudott annyi munkást csatasorba állítani kínai egységeiben, amennyivel már képes kielégíteni a megrendelői igényeket.
Az üzemek február folyamán jórészt teljes leállásra voltak kényszerítve, ám ahogy javult a helyzet, úgy nyílt meg a termelés beindításának lehetősége. Március folyamán azonban még ez nem ment könnyen. Hiába kaptak zöld lámpát a kormányzattól a gyárak az újraindulásra, a kellő számú munkaerő továbbra is lehetetlenné tette a kapacitások optimális kihasználását, mivel továbbra is érvényben voltak utazási korlátozások és lokálisan elrendelt karanténok.
A Foxconn úgy számolt, hogy a fentiek miatt március végére tudja feltölteni kínai üzemeinek létszámát, ám a nemrégiben kiadott közlemény már arról szól, hogy ezt már most, nagyjából egy héttel korábban sikerült elérni. A bérgyártó ezért rengeteget is tett, hiszen például 55 ezer dolgozója mindegyikének biztosította, hogy teszteli őket koronavírusra, illetve általában is nagyon szigorú biztonsági intézkedések mellett indul újra a gyárakban a munka.
Cupertino örülhet
A hír különösen az Apple-nél okozhat némi örömöt ezekben a problémás hetekben. A Foxconn ugyanis elengedhetetlen partnere Cupertinónak az új iPhone-ok gyártásában. A tervek szerint a kínai egységek júliusban érhetik el a teljes "üzemi hőfokot", ami tökéletes időzítés arra, hogy a tervek szerint ősszel érkező új almás okostelefon-generáció megfelelő mennyiségben álljon majd rendelkezésre.
Ugyanakkor ezzel még nem oldódott meg minden az iPhone 12 körül. A már említett utazási korlátozások például megnehezíthetik az Apple mérnökeinek az életét. Ezeknek a szakembereknek ugyanis muszáj lesz eljutnia az üzemekbe, hogy személyesen felügyeljék a gyártási folyamatot. Ettől és a járvány okozta globális bizonytalanságtól függetlenül az Apple-nél a hírek szerint egyelőre tartják a menetrendet, és a szokásos őszi debütálásra készülnek.
Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben
Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak