A Summit nevű szuperszámítógép hét olyan hatóanyagot talált, melyek valószínűsíthetően képesek gátolni a vírust fertőzésében. De ezt még kísérletekkel is kell bizonyítani.
Hirdetés
 

Még nagyon messze van a koronavírus ellenszerének a megtalálása. De van egy jó hír is: mint a közelmúltban írtuk, a szuperszámítógépeknek köszönhetően a kutatások időigénye rövidülhet. Akkor arra is utaltunk, hogy a világ leggyorsabb szuperszámítógépe már talált 77 lehetséges hatóanyagot, ami segítheti a további kutatásokat.

A Summit nevű szuperszámítógépet az USA energiaügyi minisztériuma alatt működő Oak Ridge Nemzeti Laboratóriumnak (ORNL) építette az IBM még 2018-ban. A gép tavaly komoly upgrade-et is kapott. Jelenleg közel 2500 darab IBM Power9-es mag dolgozik benne Nvidia Volta GV100-támogatással. Elméleti csúcsteljesítménye 200 petaflops, azaz másodpercenként 200 billiárd (kétszázszor egymilliószor egymilliárd vagy 200×1015) műveletet képes végrehajtani (maximális csúcsteljesítménye valamivel alacsonyabb, 148,6 petaflops.

Már február végén megvoltak eredmények

A ORNL kutatói eredményeiket a ChemRxiv oldalán publikálták. Amit megtaláltak, az még közel sem maga a gyógyszer, hangsúlyozta Jeremy C. Smith, a ORNL Molekuláris Biofizikai Központjának igazgatója a kutatólabor oldalán megjelent beszámolóban, hanem csak az első lépés a hatékony gyógymód megtalálásához.

A szupergép mintegy 8 ezer vegyületen végzett szimulációt. Azt modellezte, hogy a vegyületek hogyan befolyásolják a vírus felületén lévő tüskeszerű proteinek működését – ezek a proteinek felelnek ugyanis a fertőzési mechanizmusért. Olyan molekulákat kerestek, amelyek úgy kapcsolódik a fehérjetüskékhez, hogy azzal gátolják a vírus fertőzőképességét.

Magának a modellnek a felállításában sokat segített, hogy kínai tudósok már szekvenálták a vírus genomját. Megállapították, hogy működési mechanizmusa sokban hasonlít a SARS (Severe Acute Respiratory Syndrome) víruséhoz, amely 2003-ban okozott szinte globális járványt.
 

Így lehetne vizualizálni, mit csinált az ORNL kutatócsapatának szimulációja


Mint az egyik kutató nyilatkozta, a SARS-hoz és a mostani vírushoz kapcsolódó eddigi kutatások alapján már tudtak építeni egy olyan számítási modellt, amely jó hatékonysággal elemezhette a szóba jöhető molekulák és a vírus kölcsönhatását.

A szimulációhoz egy nyílt forráskódú rendszert, a GROMACS-ot (Groningen Machine for Chemical Simulations) használták. Pontosabban ennek egy a Summit gépben használt Nvidia Tensor Core V100 GPU-kra optimalizált változatát.

77 – 7 – 1 – újrafuttatás

A Summit abban segített, hogy rangsorolta a szóba jöhető molekulákat abból a szempontból, hogy milyen valószínűséggel kötődnek a vírus proteintüskéihez. Bár valóban találtak 77 olyan vegyületet, amely nagy valószínűséggel akadályozza/csökkenti a vírus fertőző képességét, majd ezek közül kiválasztották a 7 legígéretesebbet, még közel sincs meg a megoldás. Az egész szimulációhoz ugyanis szükség van egy nagyon pontos modellre a proteintüskékről.

Mint a kutatócsapat egyik tagja nyilatkozta, a napokban amerikai kutatók március közepén egy olyan tanulmányt publikáltak, amely a korábbinál sokkal pontosabb modelljét adja a proteintüskéknek. Erre alapozva újra le fogják futtatni az ORNL-ban a szimulációt, ami várhatóan átrendezi-pontosítja a vizsgált vegyületek ragsorát.

De még az is csupán a kezdeti lépés – figyelmeztet a kutató –, amit tesztek sora kell kövessen. A szuperszámítógép csupán abban segített, hogy néhány nap alatt le lehetett futtatni egy olyan szimulációt, ami egy hagyományos rendszeren hónapokat vett volna igénybe.

Piaci hírek

Szimulált elefántok leplezik le az önvezető rendszerek ügyetlenségét

Egy új benchmark azokat a megbízhatósági értékeléseket feszegeti, amelyekből nem igazán derül ki, hogy az önvezető modellek hogyan és milyen gyakran mondanak csődöt a váratlan helyzetekben.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.