Két pofára zabálják az MI-startupokat a nagy techcégek
Mindent IS megvesznek, csak hogy minél több tehetséget és reményteli fejlesztést tudjanak házon belül.
Így építhető fel a jövő adatokból
Az elmúlt hónapokban minden korábbinál jobban felértékelődött a vállalatok adatvagyona. (x)
Trump 2018-ban odacsapott az oroszoknak
Az amerikai elnök egy interjúban erősítette meg, hogy két évvel ezelőtt, a félidős választások idején kibertámadást intéztek az orosz manipulátorok ellen.
Az USA tényleg bevezette a franciák büntetőadóját
Az amerikai kormányzat bejelentette, bár egyből 180 napra fel is függesztette a francia importra kivetett, összesen 1,3 milliárd dolláros különadót, ami válasz lenne a digitális multik forgalomarányos adóztatásának európai megvalósítására.
COVID-19: a kevés infó rossz, a túl sok infó még rosszabb
Egy új, az ENSZ által is támogatott összefogás üzleti, kormányzati és tudományos döntéshozók számára fejlesztene a járványhoz kapcsolódó, megbízható döntéstámogató eszközöket.
Zuhanós első negyedév után visszapattant PC-piac
A Gartner és az IDC eltérő mértékű növekedést mért, és a magyarázatuk is eltérő.
Durván inflálódnak a bírságok a GVH-nál
Az Alza.hu üzemeltetőjének közel 900 millió forintot kell fizetnie, mert az elmúlt években megtévesztően reklámozta Black Friday-akcióit. Pár éve az Extreme Digital egy hasonló ügyet potom 20 millióval megúszott.
Újraértelmezte a hibrid felhő fogalmát az Oracle
A felhőjét tokkal-vonóval beviszi az ügyfelei adatközpontjába. Csak sokat fizető ügyfeleknek jár a szolgáltatás.
Okostelefonokkal is készíthető 4D-s film
Mindössze egy maroknyi mobil kamerájával időben, látószögben és látványban is manipulálható felvételeket készített egy egyetemi kutatócsapat.
Teljes szellemmódot ígér McAfee újabb vállalkozása
Az informatika botrányoktól övezett örökifjú fenegyereke ezúttal egy lekövethetetlen mobilnetes szolgáltatással igyekszik megváltani a világot.
Hirdetés

Öt kérdés, amelyet érdemes feltenni felhőplatform-választás előtt

Egy felhőplatform értékét nemcsak a szolgáltatásai határozzák meg, hanem az is, hogy egy kritikus helyzetben mennyire képes támogatni a vállalat működését.

Előrelátó tervezés és meghatározott menetrend segíti az incidensek minél gyorsabb elhárítását. Ehhez azonban sok feladatot és felelősséget kell tisztázni – még jóval azelőtt, hogy bekövetkezik a baj.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.