Az elmúlt hónapokban minden korábbinál jobban felértékelődött a vállalatok adatvagyona. (x)
Hirdetés
 

Olyan cégeknek kellett egyik napról a másikra működési modellt váltani, mint a Facebook, a Twitter vagy a Google. A váltás még számukra is okozott nehézségeket, pedig komoly gyakorlatuk volt az elosztott, részben távmunkán alapuló működésben. Sok szektorban ilyen előismeretek nélkül kellett a fizikai térből a virtuálisba, az irodából, kórházi vizsgálóból, osztályteremből az internetre vinni az alaptevékenységet.

Egy ilyen váltáshoz beruházásokra is szükség van. De a kényszerű váltásokra, illetve befektetésekre hatványozottan igaz: az nyer, aki nem csak a pillanatnyi helyzetre koncentrál, hanem ha már költenie kell, a jövőre is gondol.

Használd az adatot!

Ha a munka a digitális térben folyik, akkor az adatok is szinte csak digitálisan keletkeznek. Az orvos és a páciens közötti beszélgetés, a mérnökök egyeztetései, az ügyfelekkel folytatott kommunikáció stb. a digitális térben folyik, jellemzően akár rögzíthető, visszakereshető, feldolgozható módon. Összefoglalva ezt mondhatjuk úgy, hogy felgyorsult a digitalizáció és az adatok mennyisége, de a lényeget nézve sokkal többről van szó.

A Dell Technologies kétévente elvégzett Global Data Protection Index című kutatásának legfrissebb, idei kiadása szerint egy-egy szervezet jelenleg átlagosan 13,5 petabájt adatot kezel. A növekmény a kutatás előző, 2018-as kiadásához képest közel 40 százalékos növekedést jelent, két éve ugyanis még "csak" 9,7 petabájt volt az átlag. De még látványosabb az adatvagyon méretének növekedése a 2016-os szinthez képes, akkor ugyanis az átlag 1,5 petabájt volt.

A növekedés egyszerre következmény és kiinduló pont. Egyfelől a digitális transzformáció terjedési sebességének gyorsulását mutatja, másrészt azt is kijelöli, hogy mire kell felkészülniük a vállalatoknak.

Következmények: az infrastruktúra

Az adatok mennyiségének növekedése párosul az adatforrások és adatformátumok sokféleségével. A jól feldolgozható, hagyományos relációs adatbázisokban tárolt strukturált üzleti adatok mellé bekapcsolódnak a képi adatok (videó, fotó, orvosi képalkotás stb.), a hangadatok (pl. ügyfélszolgálati hangfelvétel), digitális dokumentumok és strukturálatlan adatok (pl. social media) – ráadásul ezeknek az adatoknak a jelentős hányada már nem is a vállalaton belül keletkezik.

Ez összességében már nem csak tárolási vagy feldolgozási kérdéseket vet fel, hanem olyan kihívást jelent, amire holisztikus adatkezelési megközelítéssel lehet reagálni. Ehhez mindenekelőtt egy kellően jól skálázható infrastruktúra kell. Ezt a vállalatok kezdik felismerni: az IDC az idei első negyedévben is a hiperkonvergens rendszerek látványos növekedését mérte. A hiperkonvergens rendszerek piacvezető szállítója, a Dell új megoldásait, többek között a Dell EMC PowerScale-t az új Dell EMC DataIQ szoftverrel kombinálva éppen arra hegyezte ki, hogy a vállalatok az eddiginél könnyebben nyerhessenek ki információkat az adataikból. A rendszer szoftveralapú architektúrája lehetővé teszi, hogy a platformmal egyszerűen lehessen kezelni napjaink strukturálatlan adatokat érintő kihívásait, de egyben felkészíti a vállalatokat a jövőre is.

A PowerScale - DataIQ párosra épülő infrastruktúra leegyszerűsítheti az alkalmazásfejlesztést, és csökkentheti az üzembe helyezésre szánt időt. Úgy biztosít megbízható, hibatűrő és hatékony működést, hogy közben leállás nélkül skálázhatóság. A PowerScale-fürtök 11 terabájt nyers kapacitástól 60 petabájtig és több millió fájlműveletig növelhetők úgy, hogy egy új csomópont hozzáadásához mindössze 60 másodperc kell. A rendszer intelligens automatizálást is biztosít például az erőforrások elosztásában.
 

A Dell EMC PowerScale F600-as modellje


A PowerScale a jövőbe fektetés jó példája abban is, hogy a Dell EMC DataIQ szoftverrel olyan strukturálatlan adatokból lehet üzleti értéket kinyerni, amelyeket nem kategorizálnak és egymástól elkülönítve tárolnak. Ebben fontos szerep jut a PowerScale OneFS 9.0 fájlrendszernek, amely sokféle protokollt támogat (pl. S3, NFS, SMB , HDFS), és kompatibilitási problémák nélkül segíti a hagyományos és modern alkalmazások futtatását, valamint hogy közvetlenül képes kapcsolódni az összes nagyobb nyilvános felhőhöz. A Dell Cloud PowerScale for Google Cloud natív felhőszolgáltatásával például a Google Cloud ügyfelei egy olyan időtakarékosan és egyszerűen felügyelhető megoldáshoz jutnak, amely egyesíti a PowerScale teljesítményét, skálázhatóságát és egységes felhasználói felületeit a Google Cloud gazdaságosságával és egyszerűségével.

Következmények: a biztonság

A sok adat sokféle forrásból az adatvédelmi és biztonsági kihívásokat is felerősíti. A fentebb már említett 2020-as Global Data Protection Index arra hívja fel a figyelmet, hogy a legnagyobb fenyegetést az adatvesztések gyakoriságának és a rendszerek állásidejének a növekedése jelenti. A felmérés szerint a szervezetek 82 százalékánál volt legalább egy ilyen incidens (két éve 76 százalékuknál). A vállalatok többsége azzal számol, hogy ebben nem is lesz pozitív változás a jövőben.

Ezért nem mindegy, hogy vállalatok milyen védelmi stratégiát követnek a legértékesebb vagyonukkal, az adattal kapcsolatban. A kutatás szerint a több adatvédelmi szolgáltatót/gyártót vagy megoldást használó szervezeteknél 39 százalék annak az esélye, hogy egy kiberincidens megakadályozza az adataikhoz való hozzáférést. Az egy szolgáltatót használóknál ez csak 20 százalék. Ennek ellenére a szervezetek négyötöde a két vagy több szolgáltatótól származó adatvédelmi megoldás mellett dönt.

Egy példa: az e-health adatforradalma

A fenti dilemmákat jól tükrözi az egészségügy. Az egészségügyi szervezetekben a kezelt adatmennyiség közel 900 (!) százalékos éves növekedése ugyanis kiugróan magas. Az adatok mennyisége és rugalmas hozzáférhetősége, elemezhetősége pedig megteremti az ún. connected health lehetőségét.

A Dell Technologies jövőképe szerint a connected health világában az emberek kevesebb időt töltenek orvosi rendelőkben, mert az orvosok távolról is el tudják végezni a vizsgálatok jelentős részét. Ezáltal javul az egészségügyi rendszerek fenntarthatósága. Ennek egyik alapfeltétele, hogy a páciensekről egyetlen, de állapotukról és eddigi ellátásaikról teljes képet nyújtó orvosi nyilvántartás legyen, ami folyamatosan frissül az orvosok és a páciens által betáplált adatokkal. Az orvost vizuális, személyre szabott dashboardok segítik abban, hogy mikor milyen folyamatra van szükség, valamint azon történik a betegadatok valós idejű elemzése is. Ez távlatilag csökkenti például a krónikus betegségek kezelésének költségeit. Az pedig további, hosszú távú költségmegtakarítást eredményez, hogy a személyre szabott ellátás hatására csökkennek az esetleges szövődmények.

Ennek a megvalósításához azonban fontos előfeltétel, hogy az emberek, eszközök, adatok, elemzések és alkalmazások között intelligensebb, gyorsabb és pontosabb kölcsönhatás valósulhasson meg. Ezt biztosíthatja az adatok központi szerepbe helyezése. Ehhez az egészségügyi szolgáltatóknak olyan infrastruktúrára van szükségük, amely a mobil egészségügy, a telemedicína vagy az intelligens IoT-szenzorokból stb. érkező adatokat egységben tudja kezelni, valamint képes legyen garantálni az adatok biztonságát és személyes adatok védelmét.

Cloud & big data

10 év után távozik az IVSZ elnöke

Az informatikai, távközlési és elektronikai cégek érdekképviseletét zászlajára tűző szervezetet már csak augusztus végéig irányítja Laufer Tamás.
 
Már Budapesten is van olyan előadás, amit wifihálózat és mobiltelefon segítségével tettek interaktívvá.

a melléklet támogatója a TP-Link Magyarország

Nem általában a távmunkáé, hanem a mostani tipikus távmunka-helyzeteké. A szervezetek arra nem voltak felkészülve, hogy mindenki otthonról dolgozik.

Alapjaiban kell megújítani a biztonságról kialakított felfogásunkat

Tavaly január végétől megszűnt a Java SE 8 ingyenes frissítése, és a Java SE 11 sem használható ingyenesen üzleti célra. Tanácsok azoknak, akik még nem találtak megoldást. Hegedüs Tamás (IPR-Insights) írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizenegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2020 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.