Az IDC számai alapján ez a szegmens ellenállt a makropiaci környezet romlásának.

Továbbra is sokat költenek világszerte konvergens rendszerekre, derül ki az IDC friss piacelemzéséből. A globális piac éves összevetésben 4,5 százalékkal bővült, a szállítók így 3,9 milliárd dolláron osztozhattak az első negyedévben.

Az IDC infrastruktúraplatformok és -technológiák piacával foglalkozó kutatási igazgatója, Sebastian Lagana szerint a növekedési ütem azt mutatja, hogy erre a szegmensre kevésbé hat a kedvezőtlen makrogazdasági környezet. Ez egyrészt azzal függ össze, hogy a vállalatok egyre intenzívebben fordulnak az ún. SDI (software-defined infrastructure), azaz a szoftveresen meghatározott infrastruktúra felé, valamint előszeretettel vásárolnak olyan, a gyártók által tanúsított referenciarendszereket, melyek integráltan tartalmazzák a szervertől a tárolón és a hálózati eszközökön át az menedzsment szoftverekig az összes szükséges elemet (az IDC terminológiájában: certified reference systems & integrated infrastructure).

A tanúsított referenciarendszerek értékesítéséből 1,4 milliárd dollár bevétele származott a szállítóknak az első negyedévben, ami 4,4 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest. Ezen szemben a célfeladatokra (fejlesztés, tesztelés) szánt ún. integrált platformok értékesítése 8,7 százalékkal csökkent. A konvergens rendszerek piacának hagyományosan is ez a legkisebb szelete, amely most 478 millió dollár bevételt generált.

Ezzel szemben a szegmens több mint felét adó hiperkonvergens rendszerek értékesítése éves összevetésben 8,3 százalékkal nőtt, így az első negyedévben mintegy 2 milliárd dollár bevételt generálva.

A Dell tarolt hardverben és szoftverben is

Az IDC összesítéséből az derül ki, hogy ennek a piacnak messze a legerősebb szereplője Dell, amely közvetlenül, hiperkonvergens megoldások szállítójaként, és közvetve, a hiperkonvergens képességeket biztosító szoftvereken keresztül is vezeti a piacot.

A Dell árbevétel alapján a hiperkonvergens rendszerek piacának közel 34 százalékát birtokolja. A vállalatnak ebből 666 millió dollár bevétele származott az év első hónapjában (az EMC-vel együtt). Piaci súlyát jól mutatja, hogy a két másik dobogós, a Nutanix és a HPE együttes piaci részesedése sem közelíti meg a Dellét. A Nutanix 260 millió dollárt (13,1 százalékos piaci részesedés), míg a HPE 119 millió dollárt keresett (6 százalék).

 
IDC: hiperkonvergensinfrastruktúra-piac 2020 Q1
Infogram


Az IDC megnézte azt is, hogy a hiperkonvergens rendszereket milyen szoftverrel adták el. A Dellnek a tulajdonában lévő VMware révén itt is egyértelmű a piaci fölénye. A VMware szoftverére épített rendszerek adják ugyanis a piac 42 százalékát (841,2 millió dollár). A Nutanix szoftverek fedték le az első negyedév értékesítéseinek 28 százalékát. A dobogó harmadik helyén a hibahatáron belüli minimális különbséggel a HPE (5,1 százalék) és a Cisco (4,3 százalék) osztozik.

Cloud & big data

Újabb ’DeepSeek-pillanat’ előtt az mesterséges intelligencia?

Egy rejtélyes ingyenes LLM tartja lázban az MI-fejlesztőket. Állítólag egybillió paraméterrel dolgozik.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.