A Dell az Nvidiára építi MI-bizniszét
A két cég bővíti partnerségét, melynek nyomán jönnek új szerverek, PC-k és szolgáltatások is.
A magyar felhasználók több mint fele volt már kiberáldozat
Egy friss felmérés szerint a hazai internetezők 57 százaléka esett már áldozatául online csalásnak, adathalászatnak, hackelésnek vagy vírustámadásnak.
Újabb nagy fogással adott életjelet magáról a Lockbit
Úgy tűnik, a februári rendőrségi akció nem akasztotta meg teljesen a zsarolóvírusos bizniszt. A legújabb áldozat egy 9000 főt foglalkoztató kanadai áruházlánc.
Szép kerek összeggel tolja meg az EU a 2 nanométer alatti csipek fejlesztését
2,5 milliárd eurós, vagyis majdnem 1 billió forintnak megfelelő támogatást kap az IMEC vezette konzorcium a következő generációs áramkörök fejlesztésére.
Inflációkövetés Telekom módra [Frissítve]
Egy korábbi Telekom-vezér mondta az ügyfélpanaszokra: történetei mindenkinek vannak. Most nekem is van egy történetem. (Vélemény)
Bemutatkozott a Volvo önvezető kamionja
A sorozatgyártásra kész autonóm jármű az Aurorával három évvel korábban bejelentett együttműködés gyümölcse.
A magyarok is nagy reményeket fűznek a mesterséges intelligenciához
Az NMHH kutatása szerint a hazai médiapiacon a generatív MI-megoldások használata még csak kísérleti stádiumban van: a ChatGPT-t már mindenki kipróbálta, de egyelőre jellemzően inkább nehézségeket tapasztaltak vele, mintsem hatékonyságnövekedést.
Nemsokára itt vannak a Microsoft MI-re szabott Copilot+ számítógépei
A társaság a valaha volt leggyorsabb és legintelligensebb windowsos PC-kként hivatkozik az új eszközökre, amelyekben sehol máshol el nem érhető képességeket biztosítana a felhasználóknak.
Scarlett Johanssonnak nem tetszik a ChatGPT hangja
A színésznőt korábban az OpenAI vezetője megpróbálta rávenni, hogy kölcsönözze hangját a chatbotnak, ám ő nem egyezett ebbe bele.
Már nem világverők a hazai szélessávú árak
Magyarország pár évvel ezelőtt még a legkedvezőbb díjszabású országok között szerepelt az átlagos vezetékes csomagokat nézve. A helyzet azonban mostanában fokozatosan romlik.
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.