A két cég bővíti partnerségét, melynek nyomán jönnek új szerverek, PC-k és szolgáltatások is.
Hirdetés
 

Május 20-án kezdődött Las Vegasban a Dell Technologies World. A konferencián Michael Dell vezérigazgató és Jensen Huang Nvidia-vezér közösen jelentették be, hogy a két cég kibővítette partnerségét a mesterséges intelligencia terén. A cél olyan hardverek és szoftverek piacra dobása, melyek megkönnyítik az ügyfeleknek az MI alkalmazását.

Az együttműködés bővítése nem okozhatott komolyabb meglepetést a piacon. Az MI-központú partnerségre ugyanis már tavaly júliusban rátették a pecsétet. Az Nvidia a márciusban tartott fejlesztői konferenciáján, a GTC-n pedig utalt arra is, hogy újabb "AI Factoryk" jöhetnek. (Az idei GTC néhány érdekességéről itt számoltunk be.)

Képesek lettünk MI-t gyártani

A két vállalat hardvereit és szoftvereit egyesítő AI Factory legfontosabb ígérete, hogy elképesztő mértékben lerövidíti az MI bevezetését. Állítólag 86 százalékkal csökkenti a beállítás időigényét (ilyenkor persze mindig kérdés, hogy mihez képest). Huang az AI Factory kifejezést úgy magyarázta, hogy most már úgy tudunk MI-t "gyártani", ahogy korábban például szoftvert gyártottunk.

Az együttműködés bővítésének néhány eredményét a két cégvezető meg is mutatta. Az egyik újdonság egy PowerEdge szerver (XE9680L), amelybe az Nvidia új, Blackwell csipjei kerülnek. A szerver kompakt kialakítású, mégis 8 darab Blackwell GPU-t támogat. A másik pedig egy szoftver, a Generative AI Solution for Digital Assistants, amely a digitális asszisztensek gyorsabb bevezetését hivatott támogatni.

Huang egyébként nem fukarkodott a nagy szavakkal: a partnerség az MI eddigi örténetének legnagyobb go-to-marketje. De minden, a Dellhez és az Nvidiához hasonló vállalat előtt nagy lehetőségek nyílnak, mert az MI-korszak új hardvereket kíván. Két feladat áll a cégek előtt: modernizálni kell a világon eddig felépített mintegy ezermilliárd dollár értékű adatközpontot, és AI Factoryket kell építeni a többi iparágnak, mondta az Nvidia-vezér.

Michael Dell viszont a jó időzítésről beszélt. A Dell célja, hogy kulcspartnere legyen az MI lehetőségeit kiaknázni igyekvő vállalatoknak, és ehhez szerinte fontos az Nvidiával való együttműködés.

Amazon, a megfontolt haladó

A bejelentés jelentősége abból a szempontból sem elhanyagolható, hogy már csak órák vannak az Nvidia negyedéves jelentéséig, és ilyenkor a vállalatok kevésbé közlékenyek terveikkel kapcsolatban. Ami az eredményeket illeti, az előrejelzések szerint a vállalat szép számokkal dicsekedhet majd, és ez tovább lökheti a cég értékét. Pedig részvényeinek árfolyama tavaly év eleje óta már mintegy hatszorosára nőtt.

A Financial Times azonban egy komolyabb visszaesés lehetőségét sem zárja ki. Az Nvidia egyik legfontosabb partnere, az Amazon ugyanis megszellőztette: nem vásárol az Nvidia jelenleg nagy tömegben szállított szupercsipjéből, a Grace Hopperből, hanem kivárja, amíg az Nvidia képes lesz elegendőt szállítani a Dell által is preferált Blackwellből, amely állítólag kétszer hatékonyabb elődjénél a nagy nyelvi modellek betanításánál.

Az Amazon szerint a két család túl gyorsan követte egymást. A Hopper architektúrájára épülő csipeket csak 2022 őszén kezdték gyártani, a Blackwellt pedig idén márciusban mutatták be, és őszre már nagy tömegben tudja is szállítani az Nvidia. Kérdés, hogy a Blackwell architektúrájú GPU-kból, melynek első képviselője a kb. 70 ezer dollárba kerülő GB200, mennyit vesz majd az Amazon, amely az Nvidia egyik legnagyobb vásárlója.

Elemzők egyébként egyre gyakrabban emlegetnek az MI-cégek kapcsán piaci buborékot, ami kipukkadása esetén az Nvidiára is hatással lehet.

Piaci hírek

Ilyen okostelefont még biztosan nem látott senki

A Honor koncpciója akkor is az utóbbi évek legérdekesebb ötletének tűnik, ha nehéz elképzelni, hogy valaha is sikeres termék lesz belőle. Az egyelőre csak MI-videókon megjelenő Robot Phone-ról jövő heti MWC-n derülhetnek ki újabb részletek.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.