A korábbi sajtóértesülések beigazolódtak: a Facebook anyavállalatánál nagyon komoly leépítési hullámmal próbálnak úrrá lenni a problémákon.

Ahogy azt már kiszivárgott belső információk alapján a hét elején sejteni lehetett, a Metánál beindul a fűnyíró. A többek között a Facebookot, az Instagramot és a Messengert is tulajdonló cégóriás alapító-vezetője ugyanis tegnap hivatalosan is bejelentette, hogy több mint 11 ezer munkavállalót érintő leépítésbe kezdenek a szervezetnél.

Fájdalmas operáció

Mark Zuckerberg dolgozókhoz intézett személyes üzenetéből az is kiderül, hogy a vállalatcsoport az aktuális létszám nagyjából 13 százalékát kitevő elbocsátás mellett más költségcsökkentő intézkedéseket is bevezet, valamint meghosszabbodnak és tovább szigorodnak az új munkatársak felvételére vonatkozó, már korábban érvénybe léptetett korlátozások.

A leépítések a vállalat minden szervezetét érintik, de az arányokban lesznek különbségek. Tekintettel arra, hogy a Meta a közeljövőben a korábbinál nagyságrendekkel kevesebb új munkatársat tervez felvenni, így a toborzási feladatokat végző kollégák többségének mennie kell.

Az elbocsátott dolgozóknak az Egyesült Államokban 16 hét alapbérnek megfelelő végkielégítést ad a cég, plusz minden szolgálati év után további két hetet. Emellett hat hónapig fedezi egykori alkalmazottai és családtagjaik egészségügyi ellátásának költségeit, illetve egy külső szolgáltató segítségével támogatja az érintettek munkakeresését. A vízummal rendelkező dolgozóknak egy bevándorlási szakemberekből álló külön csapat igyekszik optimális megoldást találni. A támogatás hasonló lesz a más országokban dolgozók számára is, a helyi foglalkoztatási törvényeket figyelembe vevő különbségekkel.

Nem jött be a jóslat

Az alapító a nyilvánossággal közvetlenül is megosztott dolgozói tájékoztatójában vállalja a felelősséget a helyzetért. A múltban elkövetett híbák közül az egyik legsúlyosabb az volt, hogy Zuckerberg is osztozott azon a véleményen, hogy a pandémia idején szárnyakat kapott online aktivitás és e-kereskedelem a korlátozások lecsengésével sem fog visszavenni a lendületből.

Idén azonban a gazdasági és geopolitikai problémák közepette látványosan befékeztek az említett területek is, ami miatt a Metához hasonlóan túlburjánzó technológiai cégeknél tarthatlan állapot alakult ki: túlságosan nagy költségek mellett termelődik a vártnál lényegesen kevesebb bevétel.

Már júliusban belengették

A leépítésre hónapok óta hangolt a vállalat. Az alapító-vezérigazgató már júliusban azt mondta a dolgozóknak, hogy a vállalat az egyik legsúlyosabb visszaesése előtt áll, ezért az alkalmazottaknak fel kell készülniük arra, hogy több munkát kell végezniük. Ezért a teljesítményértékelést is szigorítják fogják. "Reálisan nézve valószínűleg van egy csomó olyan ember a vállalatnál, akinek nem kellene itt lennie" - mondta Zuckerberg. A drasztikus lépések azonban várattak magukra, a WSJ még októberben is arról írt, hogy a menedzsment átszervezésbe próbálja csomagolni a szükségszerűt, hogy fű alatt elintézhesse a leépítést.

Amúgy a Meta lépése nem váratlan: szinte minden technológiai vállalat így reagál a globális gazdasági problémákra. A Twitter dolgozóinak kaotikus elbocsátása extrém példa, de leépít többek között a Stripe, a Snap és az Intel is... És a felsorolás egyre hosszabb lesz.

Piaci hírek

Indiai technológiai központok lettek a kiberbűnözés fellegvárai

És hogy ez miért probléma? Például mert ezekből a központokból nyújt globális informatikai szolgáltatásokat egy sor vállalat.
 
Hirdetés

Acronis webinárium az AI-vezérelt kibertámadások kivédéséről

Csatlakozzon 2023. szeptember 26-án az Acronis és a RelNet Technológia Kft. közös szervezésű, exkluzív webináriumához, melynek témája a mesterséges intelligencia által vezérelt kibertámadások hatásainak kezelése lesz.

Hirdetés

Jön a Clico formabontó cloud meetupja, ahol eloszlatják a viharfelhőket

Merre mennek a bitek a felhőben, ledobja-e szemellenzőjét az IT-biztonságért felelős kolléga, ha felhőt lát, lesz-e két év múlva fejlesztés cloud nélkül? A Clico novemberben fesztelen szakmázásra hívja a szoftverfejlesztőket a müncheni sörkertek vibrálását idéző KEG sörművházba.

A felhő elhozta a webalkalmazások és a mikroszolgáltatásokra épülő architektúra aranykorát – és egy új, súlyos kockázati elemmel is bővült az IT-infrastruktúra.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Hirdetés

Kilátások az Dunától keletre – állás Gyöngyös városában

A munkalehetőségek terén az ország különböző régiói meglehetősen eltérő lehetőségeket kínálnak, mind mennyiségben, mind minőségben. Ebből a szempontból a legtöbb szó a Dunától keletre lévő területekről esik, ám természetesen itt is találhatók kedvező állás opciók.

Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.