A célpont a Zoox, amely a teljes autonómiára hajt. Mobilról rendelhető robottaxis szolgáltatásban gondolkodnak.

Előrehaladott tárgyalásokat folytat az Amazon egy autonóm technológiát fejlesztő startup felvásárlásáról, értesült a The Wall Street Journal.

Ha a részleteket nem is látni, az biztos, hogy komoly összeg forog kockán: a felvásárlási célpont ugyanis a 3,2 milliárd dollárra taksált Zoox. A 2014-ben alapított startupban eddig bíztak a befektetők: közel egymilliárd dollárnyi befektetést kapott, legutóbb tavaly ősszel 200 milliót, bár azt már részesedéssé alakítható hitel formájában (a 3,2 milliárdos értékelés egy 2018-as, második körös befektetés eredménye). Két éve a szegmensében a legjobban finanszírozott startupnak számított.

Kiemelt terület a kereskedelemben

Jeff Bezos vállalata jó ideje foglalkozik az áruszállítás hatékonyságának javításával. Nem kis részben ugyanis azon múlik, hogy mennyit tud keresni, hogy milyen gyorsan és olcsón tudja eljuttatni a vásárlóhoz az árut. Kutatja is a területet intenzíven, aminek eredményeként fantasztikusabbnál fantasztikusabb szabadalmi beadványokkal gazdagította az amerikai szabadalmi hivatal gyűjteményét.

Emellett vastagon beszállt több önvezetéssel foglalkozó startup finanszírozásába. Tavaly például benne volt abban a befektetési körben, amelyben a gépi tanuláson alapuló logisztikai ökoszisztémát fejlesztő Aurora kapott több mint 500 millió dollárt. Emellett a Forddal közösen a legnagyobb befektetője az elektromos hajtású pickupokat fejlesztő Riviannak. De nem ezek a befektetései, hanem a Riviannal tavaly szeptemberében aláírt megállapodása váltott ki jelentősebb visszhangot. A startupnak 2024-ig 100 ezer önvezetős kisteherautót kell leszállítania Bezosék számára.

Úgy tűnik azonban, hogy az Amazonnál egyre inkább cégen belül akarják tudni az önvezetési fejlesztéseket.

De miért épp a Zoox?

Az Amazon döntésében kis mértékben akár az is szerepet játszhatott, hogy a Zoox vezetőségében ott ül az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság, az NHTSA (National Highway Traffic Safety Administration) volt vezetője, Mark Rosekind. A fő vonzerő azonban az lehet, hogy a cég hármas megoldandó problémára keres egymással összefüggésben választ: önvezető rendszert fejleszt, amivel autonóm járművekre épülő szolgáltatást építene ki, valamint meg akarja valósítani a rugalmas, méretezhető gyártást. És mindezt úgy, hogy nincs jelentős autóipari partnere.

Az Amazon időzítése érthető, most tud jó áron vásárolni. Ahogy sok más startup, a Zoox sincs a legjobb helyzetben. A koronavírus-járvány következtében el kellett küldeni a cég tizedét, kb. 100 embert. Ez valószínűleg a fejlesztéseket is lassítja, pedig már az önvezető rendszere tesztjei folynak San Franciscóban és Las Vegasban. Ezekhez a tesztekhez átalakított Toyota Highlandereket használnak, de a cég kifejlesztett egy teljesen autonóm járművet is, amiben már nincs semmiféle vezérlő szerv, példáu kormány vagy pedálok. Ez utóbbiról még csak a futurisztikus koncepciómodell fotója került nyilvánosságra (lásd cikkünk címlapképét), de a Financial Times szerint idén már tesztelik a prototípusokat, és akár jövőre elindulhat egy rájuk épülő szolgáltatás.

Az, hogy a Zoox vevőt keres, már május elején felröppent, amit akkor a cég pletykának minősített Az értesüléseket most egyik cég sem kommentálta. A Financia Times által megkérdezett szakértők szerint, ha létrejön az üzlet, a vételár mindenképpen jelentősen kevesebb lesz, mint a cég jelenlegi értékelése. Egyesek szerint már 1,1 milliárd dollár is méltányos lenne, ami nem túl sok nyereséggel kecsegteti a befektetőket.

Piaci hírek

Péntek délután érdemes lehet kikapcsolni a Copilotot

Az ötletet a Gartner szakértője dobta fel egy héten tartott biztonsági konferencián.
 
Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.