Jóval kevesebbet ér, mint a Tesla, sokan mégis nagyobb lehetőséget látnak benne: 1,3 milliárdos ajándékot kapott a Rivian.

Kétségtelen, hogy az elektromos autóknál az év legnagyobb visszhangot kiváltó eseménye a Tesla új futurisztikus járművének, a Cybertruncknak a bemutatása volt. Annyira jól sikerült a felhajtás, hogy pár nap alatt negyedmilliót rendeltek belőle. (A szállítás persze bizonytalan, de a Tesla-hívők eddig is türelmesek voltak.) Ráadásul a Tesla a legutóbbi negyedévében még nyereséget is ki tudott mutatni. Sokak szerint mégsem Elon Musk cége lett az elektromos autózás nagy sztorija 2019-ben, hanem egy ez idáig csak a szűkebb szakmában ismert cég, a 2009-ben alapított Rivian.

A Rivian ugyan nem tud maga mögött olyan látványos – és botrányos – évet, mint Elon Muskék, de volt egy olyan ügylete, ami távlatilag is komoly hatással lehet az elektromobilitásra. Szeptemberben megállapodott az Amazonnal 100 ezer kisteherautó gyártásáról. A startupnak – amelybe egyébként az Amazon és a Ford tette eddig a legtöbb pénzt – 2024-ig kell leszállítania ezt a mennyiséget az internetes kereskedő számára. A megállapodást maga Jeff Bezos jelentette be egy olyan rendezvényen, melyen az Amazon klímavédelmi programját ismertette.

1,3 milliárd a karácsonyfa alá

A Rivian karácsony előtt jelentette be, hogy egy a T. Rowe Price vezette befektetői konzorcium 1,3 milliárd dollárt adott össze a további fejlesztésekhez és a gyártás beindításához, amivel . A befektetés nagyságrendje is figyelemre méltó, de még inkább ebben a T. Rowe Price vezető szerepe, amely már szerzett tapasztalatokat az autóiparban. Az alap alapvetően óvatos befektetési politikát folytat (ellentétben pl. a Softbankkal), bár a GM Cruise nevű leányvállalata mellett a Teslába is komoly pénzeket tett.

A startup, amely azért tette át a székhelyét Kaliforniából a Detroit melletti Plymouth-ba, hogy a nagy autógyártók közelében lehessen, nem csak gyártásban gondolkodik. Olyan elektromos-önvezető ökoszisztémát fejleszt, amelyre bármely hagyományos autógyártó (például a Ford, amely szintén a startup jelentős befektetője) felépítheti saját elektromos hajtású modelljét akár önvezető technológiával is.

A Rivian több kanyar után talált rá a jövedelmező útra. Eredetileg a Tesla riválisa szeretett volna lenni, és roadstert akart fejleszteni. Aztán a 2010-es évek elején az alapító-vezérigazgató, R.J. Scaringe (a fenti képen) stratégiát váltott: a kalandvágyó autósokat vette célba. A Rivian 2018 végén mutatta be két modelljét, egy csúcskategóriás elektromos pickupot és egy SUV-ot, melyek kellően futurisztikusak, de nem olyan extravagánsak, mint a Mad Max-világot idéző Tesla Cybertruck. Ezek a modellek jól teljesítenek terepen is, és a cég szerint hatótávolságuk 400 mérföld (közel 650 km). A sorozatgyártás a tervek szerint jövőre indul, az év végéig leszállítják az első darabokat.
 


A pickup alapára a tervek szerint 68 ezer, a SUV-é 72 ezer dollár lesz, és 2021-ben a két modellből összesen 20 ezer darabot terveznek leszállítani, egy évvel később pedig a dupláját. (A Tesla az első teljes évében 22 ezer darab Model S-lel, majd 25 ezer Model X-szel indult.) Az autókat nagyságrendileg állítólag 20 ezren rendelték meg, ami elhanyagolható a Cybertruck 250 ezer rendeléséhez képest. Csakhogy Muskék mindössze 100 dollárt kérnek az előrendelőktől, míg a Riviannál ezer dollár a beugró.

Moduláris elektromos alváz

A Rivian számára azonban ez szinte csak a melléküzemág. Az igazi értéket a saját fejlesztésű ún. 'skateboard', azaz 'gördeszka' alváza jelenti. Ezt használják a saját modelljeikben, de erre épülnek az Amazonnak szállítandó kisteherautók és a Ford is erre szeretne építkezni saját elektromos hajtású modelljeinél. Ezek olyan kompakt alvázak, melyekre úgy építik rá az akkumulátort, a felfüggesztést, a fékrendszert és az egyéb mechanikus alkatrészeket, hogy a jármű súlypontja a lehető legalacsonyabbra kerüljön. Ez nem csak az autók menettulajdonságait javítja, hanem a belső terek is nagyobbak lesznek.

A skateborad alvázrendszer kellően rugalmas ahhoz, hogy bármely autógyártó építkezhessen rá. A Ford-partnerség azért is fontos a Riviannak, mert élesben is bizonyíthat a skateboard alvázrendszer. Scaringe szerint egyébként az a legnagyobb előnyük a konkurenseikkel szemben, hogy teljesen rugalmasak: a járműgyártástól az egyes elemek eladásáig bármiből képesek pénzt csinálni.

A Rivian vezére egyébként alapvetően a platformtechnológia fejlesztésben hisz. Ennek szellemlében az autóipar Microsoftjaként pozicionálja cégét a Teslával szemben, amit pedig a szektor Apple-jének tart.

Mobilitás

Nyílt interfészek a Nokia hálózati eszközeiben

A finn gyártó nem csak elméletben támogatja az OpenRAN kezdeményezést, a tervek szerint már idén megjelennek kínálatában a technológiát alkalmazó első hálózati termékek.
 
Már Budapesten is van olyan előadás, amit wifihálózat és mobiltelefon segítségével tettek interaktívvá.

a melléklet támogatója a TP-Link Magyarország

Nem általában a távmunkáé, hanem a mostani tipikus távmunka-helyzeteké. A szervezetek arra nem voltak felkészülve, hogy mindenki otthonról dolgozik.

Alapjaiban kell megújítani a biztonságról kialakított felfogásunkat

Tavaly január végétől megszűnt a Java SE 8 ingyenes frissítése, és a Java SE 11 sem használható ingyenesen üzleti célra. Tanácsok azoknak, akik még nem találtak megoldást. Hegedüs Tamás (IPR-Insights) írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizenegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2020 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.