A Google Brain és a DeepMind szakértői mostantól Google DeepMind néven egy csapatként dolgoznak azon, hogy a keresőóriás ne veszítse el a fonalat a felpörgött MI-versenyben.

Látványos húzással igyekszik javítani a mestersége intelligencia kapcsán felmerült problémahalmazon Sundar Pichai. Az Alphabet-Google vezérigazgatója tegnap bejelentette, hogy egyesítik a vállalatcsopot két nagy kutatórészlegét. A keresőóriás saját MI-laborja, a Brain egyesül a még 2014-ben 600 millió dollárért felvásárolt DeepMind csapatával. Az algoritmusok megfelelő tempójú és minőségű fejlesztéséért így a továbbiakban egyetlen egység, a Google DeepMind felel majd.

A lépést egyértelmű kényszerhelyzet szülte, mivel a Google ezen a területen látványosan talajt vesztett az elmúlt hónapokban. Az OpenAI fejlesztette ChatGPT váratlan és elsöprő népszerűségére a céggel szoros együttműködésben dolgozó Microsot jó ütemérzékkel repült rá. A chatbotos funkciókkal felturbózott Bing pedig közvetlen veszélyt jelent a keresőóriás alapvető bevételi forrására.

A Google válasza a kihívásra meglehetősen kapkodóra sikeredett. A márciusban debütált Bard már a képességeit promótáló rövidfilmben is ténybeli tévedéssel járatta le magát és a debütálást erőltető cégvezetést. Mindez akkor sem mutat túl jól, ha történetesen az összes jelenleg használt modellnél (több más probléma mellett) felmerül a hallucinációnak hívott hiba lehetősége is.

Elsült a PR-ágyú

Az átszervezésről szóló tegnapi bejelentés kapcsán a vezérigazgató igyekezett a lehető legjobban körülbástyázni magát a mostanság egyre több helyről elhangzó, személyes felelősséget firtató kritikákkal szemben. Pichai szerint a Google már 2016-tól kifejezetten MI-fókuszú vállalatként működik. A neurális hálózatok fejlődésében rejlő lehetőségeket pedig azóta a cég számos szolgáltatásában és hardverében igyekeznek gyakorlati módon kihasználni. (Azaz a cégvezér azt magyarázza, hogy a Google egyáltalán nincs lemaradva a versenyben.)

"A fejlődés üteme most gyorsabb, mint valaha. Az általános mesterséges intelligencia bátor és felelősségteljes fejlesztése érdekében létrehozunk egy olyan egységet, amely segít nekünk abban, hogy biztonságosabban és felelősségteljesebben építsünk még alkalmasabb rendszereket. Ha mindezt a tehetséget egyetlen fókuszált csapatba egyesítjük, a Google számítási erőforrásainak támogatásával, az jelentősen felgyorsítja az MI terén elért előrehaladásunkat" - áll a vezetői tájékoztatóban.

Nem használhatatlan, hanem rosszabb

Az előre a fényes jövőbe hangvételű poszt meggyőző erejét azonban számos korábbi ügy és friss értesülés is gyengíti. A Bloomberg most szerdán nyilvánnoságra hozott, Google-dolgozókkal folytatott beszélgetéseken és belső anyagokon alapuló riportjából például kiderült, hogy a munkatársak valósággal könyörögtek a menedzsmentnek azért, hogy ne mutassák be a problémás működésű Bard MI-t.

A belső tesztelés tapasztalatai alapján egyesek simán "beteges hazudozóként" jellemezték a chatbotot. Mindez akár potenciálisan életeket is veszélyeztethet, mivel például amikor megkérdezték, hogyan kell leszállni egy repülőgéppel, az algoritmus helytelen utasításokat adott, amelyek követése garantálná a lezuhanást. De nem járnánk jobban akkor sem, ha búvárkodási szaktanácsot kérnénk, mert a Bard megoldása "valószínűleg súlyos sérüléshez vagy halálhoz vezetne" a dolgozói beszámoló szerint. Az egyik alkalmazott egy februári bejegyzésének már a címadásával is frappánsan összefoglalta a chatbot problémáit: "A Bard rosszabb, mint használhatatlan: kérlek, ne indítsátok el".

Ráadásul a belső visszajelzések figyelmen kívül hagyása, az etikai megfontolások üzleti szempontokból történő háttérbe szorítása nem friss jelenség. A cég több olyan vezető munkatársától is elköszönt az elmúlt években, akiknek pont az lett volna a feladata, hogy az MI felelősségteljes működésére figyeljenek. Az sem tekinthető véletlennek, hogy az éppen most összeolvasztott DeepMind vezetői igyekeztek távolságot tartani az anyavállalat profitérdekeket követő menedzsmentjétől. Pont azért, hogy üzleti szempontok miatt ne lehessen veszélyes mellékhatásokkal járó algoritmusokat szabadítani a világra. 

Cloud & big data

Történelmi felvásárlással erősít a Cisco

Az amerikai hálózati óriás 28 milliárd dollárt sem sajnál kifizetni a kiberbiztonsági szolgáltatásokat kínáló Splunkért.
 
Hirdetés

Acronis webinárium az AI-vezérelt kibertámadások kivédéséről

Csatlakozzon 2023. szeptember 26-án az Acronis és a RelNet Technológia Kft. közös szervezésű, exkluzív webináriumához, melynek témája a mesterséges intelligencia által vezérelt kibertámadások hatásainak kezelése lesz.

Hirdetés

Jön a Clico formabontó cloud meetupja, ahol eloszlatják a viharfelhőket

Merre mennek a bitek a felhőben, ledobja-e szemellenzőjét az IT-biztonságért felelős kolléga, ha felhőt lát, lesz-e két év múlva fejlesztés cloud nélkül? A Clico novemberben fesztelen szakmázásra hívja a szoftverfejlesztőket a müncheni sörkertek vibrálását idéző KEG sörművházba.

A felhő elhozta a webalkalmazások és a mikroszolgáltatásokra épülő architektúra aranykorát – és egy új, súlyos kockázati elemmel is bővült az IT-infrastruktúra.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Hirdetés

Kilátások az Dunától keletre – állás Gyöngyös városában

A munkalehetőségek terén az ország különböző régiói meglehetősen eltérő lehetőségeket kínálnak, mind mennyiségben, mind minőségben. Ebből a szempontból a legtöbb szó a Dunától keletre lévő területekről esik, ám természetesen itt is találhatók kedvező állás opciók.

Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.