Terminátorok egyelőre még nincsenek a képben, de a körülbelül félmillárd dollárért felvásárolt DeepMind a mesterséges intelligencia és a neurológiai fúzióján dolgozik.

Úgy tűnik, a Google idén sem fogja vissza magát a felvásárlások tekintetében. Különösen nem, ha jövőbemutató technológiáról van szó. A mostani célpont egy alig 2012-ben alakított angol startup, amelyet a Re/code vasárnap publikált anyaga szerint 400 millió dollárért kebelez be az informatikai óriás. Időközben más források 500 millióról tettek említést, de a lényeg, hogy a Google az árat ugyan nem, de az akvizíció tényét megerősítette. Bármelyik összeg is igaz, ez a cég történetének legnagyobb nem egyesült államokbeli felvásárlása.

De mi is került pontosan ennyibe egy cégen, amelyiknek a honlapja mindössze egyetlen oldalból, az is csak pár sornyi szövegből áll? A választ maximum csak megkísérelhetjük kitalálni, ugyanis a DeepMind eddig finoman szólva sem azzal foglalkozott, hogy a rivaldafénybe kerüljön. Ami biztos: a startup a mesterséges intelligencia és a hálózati neurológia eszköztárát kombinálva dolgozik általános tanulásra képes algoritmusokon. Igen, ez pontosan olyasmi, ami nagy problémákhoz vezetett a Terminátor sorozatban. A Skynet öntudatra ébredésétől szerencsére még nem kell tartani, a DeepMind játékokban, szimulátorokban és e-kereskedelmi megoldásokban kívánta hasznosítani a fejlesztést. Ezek a tervek persze könnyen lehet, hogy a kukában végzik, és a Google valami egészen másra használja fel az ölébe hullott know-how-t.

A csodagyerek

A három alapító közül a neurológiai tanulmányokat végzett Demis Hassabis a legérdekesebb figura. Még csak 37 éves, de már így is hosszú és komoly eredményekkel teli önéletrajzot írhat. Hassabis 13 évesen sakkmesteri címet birtokolt és 2300-as Élő-pontszámával akkor a világ második legerősebb 14 év alatti sakkozója volt (az első egy bizonyos Polgár Judit volt). Később sorozatban ötször megnyerte a szellemi játékok olimpiáját és kikiáltották a világ legjobb játékosának. A sakk mellett világszinten űzi többek között a japán sakknak tartott Sógit, a pókert vagy éppen a klasszikus társasjátokot, a Diplomacyt. Hassabisnak kiemelt szerepe volt tervezőként és vezető programozóként a XX. század egyik legsikeresebb számítógépes játékának, a Theme Parknak a megalkotásába. Ekkor mindössze 17 éves volt. Később saját játékfejlesztő céget alapított, majd azt eladva elmélyült a neurológiai kutatásban. Ez utóbbira támaszkodva alapította meg 2012-ben a most felvásárolt DeepMind vállalkozást.

Nem kevésbé érdekes a korai befektetők köre, akik lehetővé tették a DeepMind agresszív fejlődését, már ami a tehetséges fejlesztők, kutatók megszerzését illeti. A legalább 50 millió dollárra taksált befektetés összedobói között említhetők az ígéretes vállalkozásokat előszeretettel felkaroló PayPal-társalapítók: Peter Thiel és Luke Nosek, de beszállt Léj Ká-szing cége is. A hongkongi üzletemberről talán elég annyit írni, hogy Kelet-Ázsia leggazdagabb embereként tartják számon.

Villámvétel

Ha hinni lehet a forrásoknak, a Google nagyon gyorsan csapott le a "lopakodó üzemmódban" tevékenykedő DeepMind-ra. A sietség oka az lehetett, hogy félő volt, esetleg más riválisok, például a Facebook szerzi meg a jelenleg körülbelül 50 munkatársat foglalkoztató céget. Egy mesterséges intelligenciában jártas szakértő a terület legerősebb privát vállalkozásaként definiálta Hassabis startupját, amely olyan komoly szellemi központként üzemelt, hogy a Google-lel, a Facebookkal vagy a kínai Baiduval lehetett egy lapon említeni.

Természetesen arról semmit nem lehet tudni, milyen megoldásokban, termékekben kívánja a Google felhasználni a DeepMind kutatásait, mindenesetre az önműködő autók és robotkutyák felvértezése egy minden eddiginél jobban működő öntanuló algoritmussal nem tűnik teljesen elvetendő ötletnek. Mégis valószínűbb, hogy fontosabb irány lehet például az IBM hasonló témában elindított kezdeményezéseivel konkurálni. Sőt még az is elképzelhető, hogy az okosmérők is tudnak még okosabbak lenni.

Cloud & big data

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.