Ezt Arvind Krishna mondta múlt héten az Economic Club of New York rendezvényén. Valóban így lesz?

Ha valaki hisz az IBM vezérigazgatójának, Arvind Krishnának a IT-ipar jövőjét illetően, akkor most fellélegezhet. Szerinte ugyanis kicsi az esélye egy globális visszaesésnek.

Amióta felrémlett egy nagyobb globális gazdasági recesszió réme, a technológiai ipar szereplői azt latolgatják, az hogyan hat az iparágra. Egyelőre – legalábbis a mondásokban – a techcégek vezetőinek többsége optimista: ha lesz is recesszió, az nem hozza magával a 2008-as katasztrófát. Elemzők és cégvezetők is azzal indokolják optimizmusukat, hogy ma már a technológia olyan fontos a vállalatok működésében, mint a core bizniszhez szükséges (gyártó, szállító stb.) eszközök, így az IT-kiadások visszavágása súlyos következményekkel járna.

A Gartner például egy visszafogott idei év (0,8 százalékos piacbővülés) után jövőre már 5,1 százalékos növekedést vár. A Forrester is ilyen szellemben fogalmazta meg rövid távú javaslatait az informatikai vezetőknek: csak a további digitalizáció segítheti a vállalatok túlélését.

Arvind Krishna: nincs nyoma a visszaesésnek

Egyelőre az IBM-nél nem látnak olyan jeleket, hogy akár a nagyvállalatok, akár a kkv-k megnyirbálnák a technológiai kiadásaikat, erősített a Gartner és a Forrester elemzésére Arvind Krishna múlt héten az Economic Club of New York rendezvényén. A vezérigazgató szerint ebben csak egy "katasztrofális recesszió" hozhat változást. Mint előadásában mondta, a világ minden táján beszélt erről vezérigazgatókkal és informatikai vezetőkkel is, és egyikük sem számolt be a technológiai kiadások csökkentéséről.

Persze vannak kockázatok. Az egyik lehetséges problémaforrás az európai energiaválság lehet. Ugyanakkor az jó jel szerinte, hogy Európában egyelőre enyhe az időjárás, így a kontinens energiaigénye egyelőre kordában tartható.

De mi fogja hozni a pénzt, ha valóban marad a növekedés? Krishna azt elismerte, hogy a felhőpiac, elsősorban az infrastruktúra-felhő pandémia alatti látványos növekedésének nem az IBM volt a fő haszonélvezője. De ezzel együtt a vállalat jó irányba halad: a hibrid felhőszolgáltatásokban volt igazán sikeres. A vezérigazgató ezt egy friss kutatással támasztotta alá, miszerint az IBM mainframe-ügyfeleinek több mint négyötöde tervezi korszerűsíteni rendszereit, és 46 százalékuk az IBM hibrid felhőjét választaná.

Optimista, akár a Gartner

Az IBM CEO-ja tehát optimista, akárcsak a Gartner és a Forrester. Ehhez képest a technológiai vállalatok lépései minimum óvatosnak nevezhetők. A Metánál 11 ezren, az Amazonnál közel ugyanennyien például biztosan nem osztják az IBM-vezér optimizmusát, ugyanis elveszítették a munkájukat. A Twitter (létezik még?) esete némileg más, ott is több ezren távoztak a cégtől, de ott ugye Elon Musk keze épít... Ám ott van még az Alphabet/Google, amelynél egyelőre létszámstopot rendeltek el, és a meglévő dolgozókon sem fél spórolni. De számos kisebb létszámú globális céget lehetne mondani, ahol voltak kisebb-nagyobb leépítések az elmúlt két-három hónapban.

Mint a The Register is utal rá, Krishna optimista előadása némileg más, mint a vállalat gyakorlata. Meglehet, a CEO abban reménykedik, hogy állításai önbeteljesítő jóslatoknak bizonyulnak, de az tény, hogy az IBM is visszafogta az új emberek felvételét. Igaz, az óriásvállalatnak még így is 282 ezer alkalmazottja van annak ellenére, hogy 2020-ban leválasztotta magáról a veszteséges infrastruktúra-szolgáltató részlegét, ami ma már Kyndryl néven fut.

Cloud & big data

MI-kódolás: többe kerülthet a leves, mint a hús

A Gartner szerint a tokenhasználat emelkedése és a fizetési konstrukciók átalakítása oda vezethet 2028-ra, hogy algoritmusok drágább lesz kódoltatni, mint szoftverfejlesztőket alkalmazni.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.