A Twitter és a Meta után az Amazon is beindította a fűnyírót. A világ egyik legjelentősebb vállalatánál azért arányaiban nem annyira súlyos a kényszerű leépítés.

Szinte már nem telik el nap sem, hogy valamelyik nagy informatikai óriás ne kezdődjen jelentős mértékű leépítésbe. A legújabb sztoriról a The New York Times számolt be. A lap értesülései szerint az Amazon már a héten belekezdhet egy nagyjából 10 ezer dolgozó érintő tömeges elbocsátásba.

A létszámleépítés a hírek alapján a kiskereskedelmi részleget, a HR osztályt és a cég harderes termékein (például az Alexa mesterséges asszisztens képességeit használó okoshangszórókon, kijelzőkön) dolgozó munkatársakat érinti majd.

Ugyan számszerűen a most megszellőztett lépés nagyjából egy szinten van a Twitternél, vagy éppen a Facebookot tulajdonló Metánál végrehajtott "kaszálással", ám az Amazonnál nagyságrendekkel többen dolgoznak. A cég világszerte több mint 1,5 millió embert foglalkoztat, így a tízezres elbocsátással a bérlista egy egész százalékkal sem lesz rövidebb.

Köhög a motor

Ettől függetlenül a leépítés újabb jele annak, hogy a koronavírus okozta válság során valósággal lubickoló technológiai cégek a mostani gazdasági problémák közepette már kénytelenek megszorításokhoz nyúlni. Az Amazon esetében a nehézségeket az is jól mutatja, hogy a vállalatóriás részvényeinek értéke idén több mint 40 százalékot esett. Még úgy is, hogy a néhány nappal ezelőtti mélypontról sikerült feljebb kapaszkodni, és jelen pillanatban ismét nagyjából 1000 milliárd dollárra taksálják a vállalkozást.

Az Amazon leépítései a hírek szerint kisebb hullámokban történnek majd, nem pedig úgy, ahogy a Twittert hosszas hercehurcát követően végül megvásárló Elon Musk járt el a közösségi hálózat gárdájával.

Közösség & HR

Nem tetszik Moszkvának, hogy orosz appokat rakott ki alkalmazásboltjából az Apple

Az orosz Facebookként is emlegetett VK szerint pár napja mindenféle indok és előzetes jelzés nélkül tűntek el alkalmazásai az App Store kínálatából. A Kreml szóvivője ennek kapcsán arra biztatta honfitársait, hogy váltsanak Androidra.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.