Sok más technológiai céghez hasonlóan a dél-koreai vállat is fogyókúrába kezd. A hírek szerint a leépítés csak a nemzetközi leányvállalatok bizonyos egységeit érinti, de ennek mértéke akár 30 százalék is lehet.

Számszerűleg pontosan nem meghatározott, de jelentősnek tűnő leépítésről döntött a Samsung Electronics – adta hírül a Reuters bennfentes informátorokra hivatkozva. A hírügynökség több ügyet jól ismerő forrása egybehangzóan állította, hogy egyes területeken akár 30 százalékot is elérheti az elbocsátási arány.

A jelek szerint a dél-koreai óriásvállalat otthon egyelőre nem lép, helyette a külföldi érdekeltségeknél húzzák össze a nadrágszíjat. A pletykák 15 százalékos állománycsökkentésről szólnak a leányvállalatok értékesítési és marketinges részlegei esetében, miközben az adminisztratív feladatokat ellátó munkatársak közül majdnem minden harmadiktól kellhet elköszönni.

Indíában már nyár végén elkezdődött az elvben év végéig zajló a folyamat. A Samsung az ázsiai országban mintegy 25 ezer embert foglalkoztat, akik közül a kiszivárgott utasítások alapján akár 1000 dolgozót  is el kell küldeni. 

A Samsung hivatalos tájékoztatása az értesüléseket nem cáfolta, de az "egyes tengerentúli üzemeknél végrehajtott munkaerő-kiigazításokat" rutinszerűnek titulálta, amelyek általánosságban javítják a hatékonyságot. A vállalat egyben hangsúlyozta, hogy ezek a változások a termelésben dolgozó munkavállalókat egyáltalán nem érintik.

A Reuters összeállítása kitér rá, hogy tavaly év végén a Samsung összesen 267 800 embert foglalkoztatott. A legutóbbi fenntarthatósági jelentés szerint az állomány több mint a fele, azaz 147 ezer alkalmazott dolgozik Dél-Koreán kívül. 

A munkavállalók többsége a gyártás és a fejlesztés területén dolgozik, az értékesítés és marketing, valamint az egyéb területek pedig önmagukban nagyjából a vállalati állomány tizedét teszik ki.

Egyedi és általános problémák

A Samsung esete abból a szempontból egyáltalán nem tekinthető különlegesnek, hogy az elmúlt időszakban sorra jelentettek be hasonló intézkedéseket a világ nagy technológiai cégei. A tavaly kezdődő trend idén is folytatódott: kisebb-nagyobb karcsúsításba fogott többek között a Cisco, a Dell, a Sony, a Microsoft és az Intel is.

A fenti átalakítások többsége betudható az általánosan gyenge gazdasági környezetnek, illetve annak, hogy sok szervezet túlnőtte magát a koronavírus idején, de a lendület nem tartott ki örökre, így a vállalatok kénytelenek visszanyesni magukat.

A Samsung helyzete ebből a szempontból inkább az Intelre hajaz, már amennyiben nemcsak általános, hanem lokális problémák miatt sem tartható az eddigi létszám. A dél-koreaiak legnagyobb gondja, hogy nem teljesítenek jól a memóriapiacon, miközben csúcskategóriás okostelefonjaik is egyre nagyobb nyomás alá kerülnek (a nyugati féltekén leginkább az Apple, Kínában pedig a Huawei képében). A szituáció komolyságát jelzi, hogy idén tavasszal a cég vezetőségét hatnapos munkahétre állították át.

Piaci hírek

A világ pénzét költötte szerverekre a világ

Az IDC számításai szerint csak 2025 utolsó negyedévében több mint 125 milliárd dollár értékben vették a vasat. Az MI-hájp hajtotta építkezési lázat pedig még a gazdasági, geopolitikai kockázatok sem tudják érdemben csillapítani.
 
Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.