Az amerikai technológiai óriásnál folytatódik a tavaly elkezdett nagyszabású reorganizáció, ami a nagyvállalatok szótárában a tömeges leépítéssel egyenértékű.

Egy belső vezetői levélre hivatkozva elsőként a Bloomberg számolt be róla, hogy a Dell továbbra is erős fogyókúrán van. Az egyelőre hivatalosan nincs megerősítve, hogy az elsősorban az értékesítési területet érintő átszervezés következtében hány állás fog megszűnni, de a szám becslések szerint elérheti a 12 500 főt.

A társaság kereskedelmi folyamatait irányító vezetők, Bill Scannell és John Byrne által jegyzett memó szerint a cél, hogy a szervezet egyre karcsúbb legyen. Ennek érdekében többek között "racionalizálják a vezetői rétegeket", illetve "új priritásokat állítanak fel a befektetések terén".

A levél előremutató intézkedésként tálalja egy kifejezetten mesterséges intelligenciára fókuszáló értékesítési csoport megalakítását, valamint szóba került az adatközponti termékekkel kapcsolatos eddig érvényben lévő értékesítési politika felülvizsgálata is.

Többkörös fogyókúra

A Dell legutóbb 2023 elején jelentett be – sok más informatikai nagyvállalathoz hasonlóan – nagyszabású leépítést, elsősorban a világban uralkodó negatív körülményekre (recessziós félelmek, elszabaduló infláció, ukrajnai háború stb.) hivatkozva. Az akkori kommunikáció szerint az állomány nagyjából 5 százalékát tervezték elküldeni, ám azóta kiderült, hogy végül tavaly ennek a duplájával, nagyjából 13 ezer emberrel rövidült a fizetési lista.

A vezetőség és a munkavállalók kapcsolata egyébként sem harmonikus mostanság. A menedzsment ugyanis egy korábbi ígéretet megmásítva év elején kihirdette: immár újra az irodákba akarja látni a dolgozókat (ahogy történik ez egy sor más techcégnél is). A visszatérési program azonban nem hozott fényes sikert, sokan az előléptetés lehetőségéről is lemondtak azért, hogy számukra megmaradjon a távmunkázás.

A HR-esek mostanság nem csupán a Dellnél lehetnek túlterheltek. A PC-s piacra szintén erősen építő Intel például múlt héten olyan csapnivaló negyedéves számokat jelentett, hogy részvényárfolyama egyik pillanatról a másikra értéke ötödét elvesztette. Pat Gelsinger vezérigazgató a gyászos eredmények közlésével párhuzamosan az alkalmazottak 15 százalékát érintő átszervezést jelentett be.

Közösség & HR

Az amerikai és a brit titkosszolgálatok sem félnek az MI-t használni

A CIA és az MI6 vezetője közös cikket publikált a Financial Timesban, illetve interjút is adtak a lapnak, amelyben számos technológiával kapcsolatos kérdést érintettek.
 
A teljes életciklust lefedő rendszerek képesek megszüntetni azt a káoszt, ami a szervezetek zöménél még mindig akadályozza az információáramlást.

a melléklet támogatója a GLOBAL-UNION Kft., a Kyocera márka kizárólagos magyar disztribútora

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.