A másfél évvel ezelőtti masszív leépítés sem volt elég a Snapchat tulajdonosánál. Ezúttal a kollégák tizedétől köszönnek el.

Idén már a sokadik technológiai vállalatnál derül ki, hogy elbocsátásokkal igyekszik egyensúlyba hozni pénzügyi helyzetét. A Snapchat közösségi alkalmazást birtokló Snap tőzsdefelügyelethez benyújtott tegnapi jelentéséből derült ki, hogy dolgozói 10 százalékától válik meg. A tavaly ősszel még nagyjából 5300 főt foglalkoztató cégnél így bő félezer embernek kell most új munka után néznie.

Magyarázat gyanánt a vezetőség jobbára a szokásos paneleket emlegette (fókuszálás a növekedést biztosító beruházásokra, üzletágak újrapozícionálása, laposabb vállalati struktúra kialakítása), de felbukkant az ukrajnai háború is. A valósághoz legközelebb viszont az a félmondat vezet minket, miszerint nem költenek az ügyfelek eleget digitális hirdetésekre.

Utóbbi pedig különösen fájdalmas egy olyan cég esetében, amelynek a bevételei szinte kivétel nélkül online reklámokból jönnek. A Snap ugyan az évek során megpróbált kitörni ebből, és vadabbnál vadabb eszközökkel igyekezett diverzifikálni a portfólióját, de ezek a kísérletek rendre kudarcba fulladtak. A 2016-ban debütált Spactacles szemüveg a kutyának sem kellett, a nemrégiben piacra dobott, szelfizésre kitalált Pixy drónt pedig szinte azonnal vissza kellett hívni, mert kiderült, hogy tűzveszélyes a konstrukció.

A karantén idején megerősödő Snap 2022-ben nagyon nehéz helyzetben találta magát, többek között azért, mert az Apple iOS-re bevezetett szigorítása miatt jelentősen visszaestek a reklámbevételei. A cég minderre egy nagyon komoly, a dolgozók 20 százalékát érintő leépítésről döntött, amit aztán azóta kisebb léptékű leépítések követtek. A jelek szerint azonban mindez nem volt elég a helyzet kezelésére.

Hol ezért, hol azért vágnak

Habár az egy-másfél évvel ezelőtti elbocsátási hullámot egyelőre idén még nem közelíti meg a szektor, a technológiai vállalatok egymás után jelentik be a kisebb-nagyobb karcsúsításokat. Legutóbb például a Microsoft racionalizált 1900 pozicíót az Activision Blizzard felvásárlása miatt.

Bár a világgazdasági klíma messze van az ideálistól, a mostanában bejelentett elbocsátások egy része nem azért történik, mert a fogyasztók pénztárcája továbbra sem nyílt elég szélesre, hanem azért, mert néhány területen tényleg elveszi a munkát az egyre jobb formát mutató generatív mesterséges intelligencia.

Közösség & HR

Az Intel segítségével valósulhat meg Elon Musk szörnyeteg csipgyára

Az Intel is csatlakozik a SpaceX-hez és a Teslához a texasi üzemek felépítésében, bár annak részletei egyelőre nem világosak, hogy milyen mértékben járul hozzá a járműveket, humanoid robotokat és MI-adatközpontokat is kiszolgáló Terafab projekthez.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.