Az alternatív kereső sem akar lemaradni a nagyoktól, de kezdésnek azért óvatosan építi be szolgáltatásába a természetes nyelvi feldolgozásra képes modult.

Az idén 15. születésnapját ünneplő DuckDuckGo egyik legfontosabb célja, hogy megkülönböztesse magát nagyobb riválisaitól, leginkább a piacot domináló Google-től. Az alternatív kereső ezt indulása óta azzal próbálja elérni, hogy ellentétben másokkal, soha nem profilozta a felhasználóit, azaz nem gyűjt róluk adatokat a keresések futtatásakor. Mindez persze azt is jelenti, hogy személyre szabott találatokkal sem tud szolgálni.

A felhasználói elégedettség növelésére azonban itt az új csodaszer, a generatív mesterséges intelligencia. A ChatGPT képességeire építve a Microsoft ezzel igyekszik növelni saját megoldása, a Bing népszerűségét, mire a Google gyorsan reagált a Bard bejelentésével.

Úgy tűnik, a DuckDuckGo sem akar nagyon lemaradni a hype-vonatról, mivel a cég csatasorba állítja a DuckAssist elnevezésű, MI-alapú kiegészítőt. Az erről szóló blogbejegyzés szerint az OpenAI és az Anthropic támogatásával indulhat be a projekt, amely első körben még viszonylag korlátozott képességekkel és eléréssel rendelkezik.

Az azonnali válaszként hívott funkció egyelőre csak bizonyos angol nyelvű kereséseknél jelenik meg a cég mobilos alkalmazását, vagy a más böngészőkre telepíthető bővítményt használóknál. A keresésben megfogalmazott kérdésekre az algoritmus a Wikipédiából, illetve bizonyos esetekben az Encyclopedia Britannicából merítve ad értelmes (és remélhetőleg helytálló) választ.

Langsam spazieren!

Mielőtt a DuckAssist szélesebb körben is elérhetővé válna, a vállalat szeretné az első reakciókat összegyűjteni, és a visszajelzések fényében finomítani, bővíteni a rendszert. Az óvatosság oka egyértelműen az, hogy ezek a reflektorfénybe került természetes nyelvi feldolgozó modulok egyelőre hajlamosak "félremenni". A Google-nél például a Bardot is sikerült egy tárgybeli tévedéssel promózni, a Bingben működő chatbotot pedig gyorsan ráncba kellett szedni, miután számos felhasználót szó szerint zaklatni kezdett.

A DuckDuckGo ugyanakkor látja a potenciált a technológiában, és a közleményben is jelezte, hogy felhasználói a jövőben további, mesterséges intelligenciával feljavított funkciókra számíthatnak.

Cloud & big data

Muskhoz hű körítéssel jelentkezett be a tőzsdefelügyelethez a SpaceX

A várhatóan még idén parkettre lépő űrkutatási, távközlési és MI-fejlesztői vállalatpolip szerint potenciálisan a világ minden üzletét, sőt még egy kicsit többet is képesek lehetnek majd megszerezni az általuk alakított új érában.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.