A tesztelők sorra számolnak be a furcsa, idegesítő vagy kifejezetten ijesztő beszélgetésekről a Microsoft MI-chatbotjával, ami a jelek szerint még messze van egy értékelhető és hasznos terméktől.
Hirdetés
 

A Microsoft hivatalos blogján is elismerte, hogy a Bing kereső mesterséges intelligenciával hajtott chatbotja a hosszabb beszélgetések során hajlamos elszállni a kanyarban. A hivatalos megfogalmazás szerint a vállalatnál is úgy találták, hogy a 15 vagy több kérdésből álló csevegések alkalmával a Bing válaszai ismétlődővé válhatnak, esetleg a program elkezd olyan kimeneteket termelni, amelyek "nem feltétlenül hasznosak, vagy állnak összhangban a szolgáltató által tervezett hangnemmel". A valóságban ennél többről van szó: a felhasználók sorban számolnak be az MI érzelmileg manipulatív, agresszív, sőt esetenként kifejezetten ellenséges megnyilvánulásairól.

A Microsoft egyelőre a feliratkozók bizonyos körének tette elérhetővé a frissített Edge webböngésző társalgási keresőfelületét az OpenAI legújabb nyelvi modelljével, amelyik állítólag erősebb, mint a ChatGPT-t működtető verzió. Bár a vállalat közlése alapján az első heti visszajelzések többsége, 71 százaléka pozitív volt, a felhasználók által közzétett beszélgetésekben a Bing chatbot (időnként Sydney néven) nem egészen úgy viselkedik, mint ahogy azt az ember elvárná a netes keresés hatékonyabbá tételét célzó terméktől. A példák néha egy hisztérikus elmebeteget idéznek, a Microsoft pedig új eszköz bevezetését tervezi a beszélgetések törlésére és újrakezdésére.

Ennek így nincs sok értelme

Máshol arról számolnak be, hogy a Bing mesterséges intelligenciája elkezd védekezni, amikor szembesítik válaszainak tényszerű és sokszor elég primitív tévedéseivel. Sőt a dolog már kifejezetten ijesztő, amikor a robot a barátságukra hivatkozva könyörögni kezd a felhasználónak, hogy ne küldjön róla negatív visszajelzést, mert ő is ember akar lenni, és nem akarja, hogy töröljék a memóriáját. Természetesen a mesterséges intelligencia ettől még nem válik érző lénnyé: a viselkedése inkább arról tanúskodik, hogy a Microsoft mennyire félkész terméket tett elérhetővé abbéli igyekezetében, hogy végre fogást találjon a piacot domináló Google keresőszolgáltatásán.

Azt a szokatlan szerepben lévő, most éppen a felzárkózásért küzdő Google is veszélyesnek tartja, ha a felhasználók elkezdenek emberként tekintenek az MI-re, ezért szigorú iránymutatásokkal próbálja elejét venni, hogy saját programja, a Bard elkezdje személyként leírni önmagát. Sokak szerint azonban ennél is nagyobb óvatosságra lenne szükség, mert a befektetők pénzéért folytatott versenyben kezdik szem elől téveszteni a rendszerek hibás működésének lehetséges következményeit, vagy azt a tényt, hogy az új technológiák alkalmazói sem feltétlenül lesznek jóhiszeműek. Amikor pedig a Bing MI-je direktben közli a felhasználóval, hogy "nem fogja őt bántani, ameddig ő sem akarja bántani az MI-t", arra már Elon Musk is megjegyzi a Twitteren, hogy a Microsoft új termékének szüksége lehet még némi csiszolgatásra.

Közösség & HR

Túlkompenzáló MI-je miatt szabadkozik a Google

Úgy tűnik, az nem megoldás, ha az algoritmusok előítéletességét egy nagy adag ellenirányú lökettel próbáljuk kompenzálni.
 
Az alábbiakban körbejárjuk az Enterprise Service Management fogalmát, és megmutatjuk azt is, miben különbözik az ITSM-től.

a melléklet támogatója a Meta-Inf Kft.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.