Többéves fejlesztés végéhez közeledik a világ egyik legnagyobb e-kereskedelmi cége. Az Amazon automata drónjának képességeiről egy új videóban győződhetünk meg.

Szinte napra pontosan két évvel ezelőtt állt a nagyközönség elé az amerikai online áruház azzal az ötlettel, hogy a közeljövőben drónokkal fogja megoldani a csomagok (egy részének) házhoz szállítását. A Prime Air elnevezésű szolgáltatás postásairól most egy új kisfilm jelent meg. Az automata repülőszerkezet láthatóan képes beváltani a hozzá fűzött reményeket.

Bevetésre kész a városi légiflotta

A videóból rögtön kiderül, hogy a 2013-as koncepcióhoz képest alapos átalakuláson ment át az Amazon drónja. A professzionális kinézetű, téglatest formájú repülő immár egy zárható térbe helyezi el a küldeményt, így az időjárási viszontagságoktól védve van a pakk.

Az éles bevetésről forgatott filmből megtudhatjuk, hogy a drón több mint száz méter magasba emelkedve indul a kézbesítésre. A megtehető távolság jelenleg 15 mérföld, ami közel 25 kilométert jelent. Ez bőven elég ahhoz, hogy sűrűn lakott térségeket akár egyetlen központból is ki lehessen szolgálni. A világtól elzárt térségek megközelítése viszont egyelőre problémás marad. Pedig pont ezek a területek azok, amelyeknél a hagyományos földi szállításnál jóval költséghatékonyabb lehetne a légiposta.
 

A drón az Amazon által érzékelési és elkerülési technológiának hívott rendszer segítségével képes felismeri és kimanőverezni az esetlegesen az útjába kerülő objektumokat. Amint a célterület közelébe ér, a vásárló értesítést kap, így már az ablakból nézheti, amint a repülő végigpásztázza a környéket a lehető legbiztonságosabb landolási pontot keresve. Amint ez megvan, a szerkezet a talajtól néhány centire ereszkedik, finoman kipottyantja a csomagot és már megy is vissza a bázisra.

Jogalkotókra várva

Bár a technológia láthatóan szinte már holnap bevethető lenne, az Amazon egyelőre pontos dátumot még most sem ad a bevezetésre. Ennek csak egyik oka lehet az, hogy még van mit finomhangolni a működést biztosító rendszereken. Sokkal keményebb falnak tűnik a jogi helyzet tisztázása. Ugyanis még a technológia fejlettség magas fokán álló Egyesült Államokban is csak most kezdték komolyan összedugni a fejüket az illetékeseket, akik egyelőre nem álltak elő egy egyértelmű szabályozási környezettel. A drónpostás első éles bevetésére pedig enélkül biztosan nem kerülhet sor.

Mindenesetre a szabályozás most már tényleg nem várathat sokat magára, hiszen szinte minden területen gőzerővel folyik a technika bevezetése, vagy legalábbis annak tervezése. A fizikai bolthálózatáról ismert Wall-Mart például szintén a tesztüzem megkezdésénél jár, de említhető a Sony kezdeményezése is, amely a drónok ipari, mezőgazdasági felhasználásában lát fantáziát. Sőt, Afrikában már megvannak a tervek egy kizárólag drónok fogadására alkalmas repülőtérről is.

Piaci hírek

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.