És mindenhol takarékoskodik, ami az AWS-ügyfeleknél beindíthat némi "zabszem-effektet" is. De emiatt nem érdemes átmenniük a GCP-be vagy az Azure-ba, mert ott is hasonlóak a körülmények.

Messze a várakozás fölött teljesített az Amazon, derült ki a tegnap este kiadott pénzügyi jelentéséből. A bevételei éves alapon 14 százalékkal, 170 milliárd dollárra nőttek (az elemzők 166 milliárdot vártak). A menedzsment ezt többek között annak tudta be, hogy remekül alakult a kereslet az októberi Prime Day során és az ünnepi vásárlási szezonban is.

A vállalat profitja 10,6 milliárd dollár volt, így egy részvényre az elemzők által várt 80 cent helyett kerek 1 dollár jut. Ez különösen látványos javulás, ugyanis egy évvel korábban a profit mindössze 278 millió dollár, részvényenként 3 cent volt.

Az Amazon Web Services (AWS) éves alapon 13 százalékkal nőve kereken az elvárt 24,2 milliárd dollárt hozta, míg a hirdetési üzletág 27 százalékkal nőtt, így némileg felülteljesített (14,7 milliárd dollár bevétel a várt 14,2 milliárd dollárral szemben). Az AWS növekedési üteme az elmúlt időszakban lassult, mert az ügyfelek optimalizálták a felhőkapacitásdaikat, de a vállalat szerint ez csak átmenti volt: a költések ismét nőnek, és nő az érdeklődés a generatív mesterséges intelligenciával kapcsolatos megoldások, pl. az Amazon Q iránt is. Ez utóbbi még mindig kicsi üzlet, de Andy Jassy vezérigazgató (a fenti képen) szerint pár éven belül tízmilliárdos bevételt hozhat.

A cégóriás lendületben van, a folyó negyedévre is 8-13 százalék közötti bevételnövekedést vár. Mint a vezérigazgató mondta az elemzői konferenciahíváson, megtérült a takarékossági program. A vállalat 2022 végén nagyszabású elbocsátásokba kezdett, aminek eredményeként 2023 közepére már 27 ezerrel csökkent az alkalmazotti létszám, de azóta is voltak kisebb kiigazítások: leépítettek a Prime Video részlegnél, az MGM-nél és a Twitch-nél is.

Van még lehetőség a takarékoskodásra

Az elemzői konferenciahíváson a számok magyarázata és a jövőbeni tervek mellett elhangzott egy már bevezetett intézkedés is: január elsejétől 5-ről 6 évre növelték az AWS adatközpontokban használt szerverek és hálózati elemek élettartamát. A vállalat szerint ezzel már a folyó negyedévben mintegy 900 millió dollárt spórolnak. Az életciklus-hosszabbítás épp olyan dinamikus, mint az AWS bővölése: pontosan egy éve jelentették be, hogy a takarékosság jegyében 4-ről 5 évre növelik adatközponti eszközök használati idejét– amitől akkor negyedévente kb. egymilliárdos megtakarítást remélt a menedzsment.

De nem csak az Amazon lépte meg ezt. A Google 2021-ben döntött úgy, hogy adatközponti szervereit három helyett négy, bizonyos hálózati eszközeit pedig négy helyett öt évig használja. Mivel ez bevált, tavaly egységesen 6 évben határozták meg az adatközponti hardverek működési ciklusát – ez csak az utolsó negyedévben közel 1 milliárddal csökkentette az értékcsökkenési kiadásokat. A Microsoft pedig 2023-as pénzügyi évének kezdetén, 2022 júliusában egy lépésben ugrotta meg ugyanezt: 4-ről egyből 6 évre növelte a felhőinfrastruktúránkban lévő szerverek és hálózati berendezések hasznos élettartamát.

(Fotó: Amazon)

Cloud & big data

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.