Pikáns poltikai felhangot kapott egy San Francisco utcáit koptató önvezető taxi múlt hét végén történt szerencsétlenkedése. A Google anyavállalata, az Alphabet irányítása alatt álló Waymo épp a nyáron terjesztette ki működési zónáját és növelte flottája létszámát többek között a kaliforniai városban is.
A helyi beszámolók szerint az adománygyűjtésre érkező Kamala Harris alelnök konvojának két ízben is meg kellett állnia a robotaxik szerencsétlenkedése miatt. Az alig több mint egy hónap múlva esedékes amerikai elnökválasztásra hajtó demokrata politikust először egy a kétsávos utat keresztben elfoglaló autó akasztotta meg. A vezető nélküli jármű mindezt egy 180 fokos megfordulás kapcsán adta elő. A váratlan útakadályt végül egy rendőr oldotta meg, aki a Waymóba beszállva hagyományos módon vezetve vitte arrébb a felsült robotaxit.
És ezzel még nem volt vége a péntek esti bulinak. A tudósítások kitérnek rá, hogy a konvoj ezt követően egy másik Waymo autó bénázása miatt rövid időre újra megállásra kényszerült.
Rosszkor volt rossz helyen
Az eset már csak azért is érdekes, mert a demokratákat általában a technológiai cégeket támogató oldalként szokták emlegetni. A San Franciscóban történtek azonban valószínűleg nem olajozták meg a témával kapcsolatban napirenden lévő, a további terjeszkedést támogató szabályozási folyamatokat.
Pedig az emberi sofőr nélkül dolgozó önvezető flottájával heti szinten több mint 100 ezer fizetős fuvart lebonyolító Waymónak szüksége lenne a poltikai hátszélre. Ugyan a cég szolgáltatásában egyesek már annyira megbíznak, hogy gyerekeik fuvarozását is így oldják meg (annak ellenére, hogy ezt a szabályzat tiltja), az amerikai szabályozó hatóságok egyelőre csak néhány város megadott területein bólintottak rá az autonóm taxizásra.
Volt már durvább
A múlt pénteken történteket pedig hozzá lehet csapni a Waymo autóinak egyre bővülő bakiparádéjához. Ugyan ezekben szerencsére eddig senki nem sérült meg, a kisebb-nagyobb balesetek így is oda vezettek, hogy egy feldühödött csoport felgyújtott egy autót.
Ennél rosszabbul járt a General Motors érdekeltségébe tartozó Cruise, amelynek engedélyét azonnal bevonták Kaliforniában egy tavalyi súlyos személyi sérüléssel járó, "társtettesként elkövetett" baleset miatt. Ezt követően a startup nem csupán Kaliforniában, de az összes más helyen futó tesztprogramját is leállította, hogy újratervezze és biztonságosabbá tegye a folyamatokat.
Digitalizáció a mindennapokban: hogyan lesz a stratégiai célból napi működés?
A digitális transzformáció sok vállalatnál már nem cél, hanem elvárás – mégis gyakran megreked a tervezőasztalon. A vezetői szinten megfogalmazott ambiciózus tervek nehezen fordulnak át napi működéssé, ha hiányzik a technológiai rugalmasság vagy a belső kohézió.
CIO KUTATÁS
AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE
Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?
Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!
Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak