Több mint 100 ezer fizetős fuvart bonyolít hetente az egyetlen amerikai vállalat, amely élesben viszi sofőr nélkül az utasokat.
Hirdetés
 

Tegnap a Waymo társ-vezérigazgatója LinkedIn-oldalán büszkélkedett el a hírrel, miszerint immár több mint 100 ezer fuvart bonyolítanak le hetente a cég önvezető járműparkja az erre kijelölt néhány egyesült államokbeli város bizonyos részein. Mindez bizonyára megnyugtattja az anyavállalat Alphabet vezetőit is, akik alig néhány héttel ezelőtt közölték, hogy több év alatt további 5 milliárd dollárt pumpálnak majd az autonóm közlekedés egyik élharcosába.

A 100 ezres forgalmi szint eléréséhez bizonyosan jól jött, hogy a Waymo nemrégiben kapott engedélyt szolgáltatási területe jelentős kibővítésére. A nagyjából 700 autóból álló flottát üzemeltető cég így Phoenix mellett San Francisco utcáin immár 55, Los Angelesben pedig 79 négyzetmérföldön vált elérhető azok számára, akiket a cég bevesz a tudatosan csak lassan, fokozatosan növelt potenciális ügyfélkörébe.

A bővítésről kiadott közlemény szerint San Franciscóban nyár elején oldották fel a várólistás jelentkezést a Waymo One alkalmazásban, ami után "hihetetlen keresletet" tapasztalt a vállalat. Los Angelesben csak idén márciusban indult be a teljesen autonóm taxiszolgáltatás, amelyre több mint 150 ezer ember szeretne feliratkozni.

A saját fejlesztésű hardveres és szoftveres platformjának 6. generációját éppen most tesztelő Waymo a legutóbb közzétett hivatalos számok szerint 2022 vége óta összesen már több mint 2 millió fizetős utat bonyolított le, a járműflotta pedig már több mint 20 millió mérföldet tett meg teljesen autonóm módon.

Mások még a kanyarban

Az anno a Google szárnyai alól kinőtt Waymo kétségtelenül az egyik legsikeresebb szereplője az amerikai autonóm közlekedésnek. A cég egyelőre példás érzékkel kerülgeti a műszaki problémák, a kisebb-nagyobb balesetek, a heves lakossági ellenállás és a szabályozói oldal óvatossága miatt elébe kerülő akadályokat.

Mindezt nem mondhatja el magáról az egyik legfőbb rivális, a Cruise. A General Motors érdekeltségébe tartozó vállalat engedélyét azonnal bevonták Kaliforniában egy tavalyi súlyos személyi sérüléssel járó, "társtettesként elkövetett" baleset miatt. Ezt követően a startup nem csupán Kaliforniában, de az összes más helyen futó tesztprogramját is leállította, hogy újratervezze és biztonságosabbá tegye a folyamatokat. Az évet pedig egyfajta keserű karácsonyi meglepetésként azzal zárta, hogy megvált dolgozói negyedétől. Némi reménysugár, hogy a cég idén nyáron Dallasban és Houstonban újraindította tevékenységét, ám szigorúan csak emberi sofőr közreműködése és felügyelete mellett.

A Cruise mellett bőven akadnak mások is, akik örömmel hasítanának ki egy méretes szeletet a jelenleg csak éppen kialakulóban lévő robotaxis szegmensből. Említhető az Amazonhoz köthető Zoox, vagy éppen Elon Musk, aki már idén nyárra ígérte, hogy előáll egy saját verzióval. Ám ahogy az nem példa nélküli a Tesla-vezér mondásainál, a témának egyelőre nagyobb a füstje, mint a lángja. Muskéknál vélhetően jobb pozícióban van a kínai WeRide, amely 5 milliárd dolláros tőzsdei bevezetésre készül New Yorkban, és már megkapta a kaliforniai hatóságoktól az engedélyt arra, hogy a valódi utasokkal végzett tesztekre.

(Illusztráció: Waymo/LinkedIn)

Konzumer tech

Trump alelnöke szerint Európa saját magát nyírja ki az MI-szabályozással

A párizsi MI-csúcson JD Vance bemutatta az új politikai irányt, megdorgálta az EU-t, és belerúgott Kínába is.
 

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT A PROJEKTMENEDZSMENTRŐL TUDNI KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, hibrid működésről, elosztott csapatokról, kulturális gapek kezeléséről. Exkluzív információk képzésekről, munkaerőpiacról, kereseti és karrierlehetőségekről.

2025.03.18. Symbol Budapest

RÉSZLETEK »

Az informatikai rendszerek üzemeltetése és a szoftverfejlesztés egyre kevésbé képzelhető el mesterséges intelligencia nélkül. Honnan indultunk és hol tartunk most, miért vált elavulttá a klasszikus monitoring?

a melléklet támogatója a Dynatrace

Hirdetés

Szakmai nap a jövőálló digitális infrastruktúra jegyében

A digitális infrastruktúra új kihívásai - legyen szó MI megoldásokról, szigorodó fenntarthatósági követelményekről, vagy az reziliens és szünetmentes működésről - szinte minden nagyobb szervezet életében meghatározó szerepet játszanak. Egy szakmai rendezvénysorozat segítségével közelebb kerülhetünk a megoldásokhoz és segítséget kaphatunk az új technológiák sikeres implementálásához.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.