A Google anyavállalata, az Alphabet irányítása alatt álló Waymo épp a napokban jelentette be, hogy emberi sofőr nélkül dolgozó önvezető flottája immár több mint 100 ezer fizetős fuvart bonyolít le heti szinten. Ez a mennyiség különösen annak fényében tekinthető komolynak, hogy bár a cég igyekszik dinamikusan bővülni, az amerikai szabályozó hatóságok egyelőre csak néhány város megadott területein bólintottak rá az autonóm taxizásra.
A fenti mérföldkő elérését ugyanakkor olyan utazásokkal is segítették a technológiai iránt fogékony ügyfelek, amelyeknek a cég szabályzata szerint meg sem szabadott volna történnie.
Illegális lelkesedés
Helyi lakosok beszámolóira alapozva a San Francisco Herald cikkezett arról, hogy a városban kezd egyre elterjedtebbé válni a kiskorúak önálló utaztatása. A megszólaltatott szülők mind nagyon lelkesek voltak, mivel jelentős időt, napi szinten több órát spórolhatnak meg azzal, ha nem kell nekik személyesen elmenni a gyerekért az iskolába, fuvarozni különórára, majd a nap végén haza.
A valódi nevük elhallgatását kérő nyilatkozók a kétségtelenül jelentős időspórolás mellett biztonsági szempontokból is előnyösnek tartják a megoldást. Egyrészt a tömegközlekedésnél megbízhatóbbnak gondolják a célirányos autózást, ahol ráadásul még az emberi sofőrökhöz köthető különféle kockázatokkal sem kell számolni. Az már csak hab a tortán, hogy a Waymo alkalmazásában a szülők minden pillanatban látják, éppen hol jár a gyerekük.
Mivel kiskorúaknak tilos egyedül beülni egy ilyen autóba, a családok a felnőttek belépési adatait adják meg ezeknél a fuvaroknál. Akad olyan iskolás is, akinek havi szinten van egy adott utazási kerete, és amennyiben ezen felül szeretne kényelmesen (és futurisztikusan) utazni, akkor azt már saját zsebből kell állnia.
Kifehérítenék a témát
A helyi lap beszámolója alapján a Waymo nem töri magát túlságosan azért, hogy betartassa a saját maga által meghatározott felhasználási feltételeket. A kocsikban ugyan van belső kamera, de nagyon ritka, hogy a központból közvetlenül rászólnának egy fiatalra azért, mert egyedül ült be. Egy esetben például a korához képest magasabb lány simán ki is dumálta magát a szituációból.
A cégnek természetesen alapvető érdeke fűződik hozzá, hogy autóit minél szélesebb közönség használhassa. Ezen a hírek szerint már erősen dolgoznak is, ugyanis a vállalat néhány hónapja olyan kérdőívet küldött szét ügyfélkörében, amely a fiatalok utaztatásáról szólt. A Waymo Teen néven emlegetett előfizetési csomaggal havi 150 és 250 dollár közötti áron lehetne 8-16 utazást biztosítani a gyerekeknek. A szolgáltatása részeként a szülők külön értesítést kapnának az indulásról és a megérkezésről, továbbá lehetőségük lenne arra, hogy "emberi biztonsági ellenőrzést" kérjenek.
(Fotó: Waymo)
Digitalizáció a mindennapokban: hogyan lesz a stratégiai célból napi működés?
A digitális transzformáció sok vállalatnál már nem cél, hanem elvárás – mégis gyakran megreked a tervezőasztalon. A vezetői szinten megfogalmazott ambiciózus tervek nehezen fordulnak át napi működéssé, ha hiányzik a technológiai rugalmasság vagy a belső kohézió.
CIO KUTATÁS
AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE
Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?
Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!
Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak