A Google minden lehetséges módon megpróbálta megakadályozni, hogy az Android mobil operációs rendszerét használók kikapcsolhassák a helyadatok megosztását engedélyező opciót. Ennek keretében még a mobilgyártókra és távközlési szolgáltatókra is nyomást gyakorolt, hogy azok saját felületeiken elrejtsék ezt a lehetőséget.
Amit nem látnak, azt ki sem tudják kapcsolni...
Mindez múlt héten derült ki egy per kapcsán, amelyet még tavaly indítottak a keresőóriás geolokációs adatokkal kapcsolatos gyakorlata miatt. Az eljáráshoz már korábban benyújtott, de részleteiben csak most nyilvánosságra hozott dokumentumok szerint a cég azt követően kezdett aktív ködösítésbe, hogy egy belső kutatás kiderítette, amennyiben egy rendszerben könnyen elérhető a geolokációs adatok kezeléséről szóló kapcsoló, akkor "lényeges mértékben megnő" a helyadatok továbbítását tiltók aránya.
Utóbbi természetesen nagyon nem jön jól a Google-nek, amelynek üzleti modellje a felhasználói adatok felporszívózásából, elemzéséből és reklámozóknak történő "kiárulásából" áll. A vállalat szempontjából problémaként azonosított jelenséget ezért úgy próbálták meg kezelni, hogy az androidos partnerekre (mobilgyártókra, telkókra) nyomást gyakoroltak, és igyekeztek minden felületen elérni a lokációs beállítások elrejtését.
A nyilvánosságra került anyagokból kiderült az is, hogy egy ilyen partner az az LG volt, amelyik éppen most adta fel saját mobilgyártói ambícióit. A dél-koreai vállalatat a dokumentum szerint sikeresen kapacitálta a Google arra, hogy telefonjain a helyadatok megosztása kapcsoló beállítások menü második oldalára kerüljön.
...és ha kikapcsolják, akkor sem kapcsolják ki
A tavaly indított per egyébként az Associated Press 2018-as anyagára épül. A hírügynökség munkatársai az androidos telefonok helyadatainak kezelését vizsgálva arra jutottak, hogy a Google akkor is gond nélkül begyűjti a geolokációs információkat, ha a felhasználó kikapcsolja a Location History opciót. Ez ugyanis csak annyit eredményezett, hogy a helyadatokat tartalmazó idővonalon nem jelenítette meg a felkeresett helyszíneket a cég.
Sem a mostani, sem a korábbi hasonló ügyek nem jönnek jól a Google-nek, mivel ezek alátámasztják azokat a politikusok és szabályozók által is egyre gyakrabban emlegetett kritikákat, miszerint a vállalat túlságosan nagyra nőtt, visszaélve domináns piaci helyzetével elnyomja a szabad versenyt és a fogyasztókra nézve káros gyakorlatokat folytat. Ez a problémahalmaz mostanra már egy gigaperben manifesztálódott, melynek végső állomása akár a Google erőszakos feldarabolása is lehet.
Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben
Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak