Az ötlet, hogy okos várost – és abba okos épületeket – kell építeni, a 19. századi iparosodás hatására meginduló erőteljes urbanizáció óta izgatja az embereket. Sőt a problémakör átfogó, épületekre, közlekedésre, közművekre stb. kiterjedő ökoszisztéma-szerű (elméleti) megközelítése sem új. Csak hogy egy magyar vonatkozású példát mondjunk: Herzl Tivadar Ősújország című, németül 1902-ben megjelent utópiájában aprólékosan leírja, hogy szerinte hogyan kellene felépülnie egy a lakói jólétét támogató, minden szempontból az észszerűséget követő városnak. Herzl szemlélete értelemszerűen egy erősen 19. század végi technológiai színvonalat és szemléletet tükröz, de benne vannak a mai koncepciók legfontosabb elemei: az összekapcsoltság és az automatizálás, sőt az energiatakarékosság is.

A svéd Northstream tanácsadó cég egy tanulmánya (PDF) érzékletesen foglalja össze a smart city és a smart building kapcsolatát: ha intelligens várost akarunk fejleszteni, ahhoz olyan intelligens épületeket kell építeni, amelyek kommunikálnak egymással és az őket kiszolgáló rendszerekkel, közművekkel, önkormányzattal stb. Enélkül a kommunikáció nélkül nem jöhet létre a smart city.

Az okosváros építési folyamatának középpontjában ugyanis az adat áll, pontosabban: az adat elérhetősége és megoszthatósága. Ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, az utóbbi években kristályosodtak ki a kulcstechnológiák: a cloud computing, az IoT, a konnektivitási megoldások (új, energiatakarékos WiFi- és Bluetooth-szabványok, 5G stb.), míg az adat oldaláról elsősorban az analitika (big data, blockchain stb.), a mesterséges intelligencia és gépi tanulás érdemel említést.

Ezek teszik lehetővé, hogy a smart city különböző összetevői (épületek, lebontva akár az otthonokig, a közművek, a közlekedés, sőt akár az egészségügy – és mindezekben természetesen a digitális állampolgárok) valóban egy minden elemében összekapcsolt ökoszisztémát alkossanak (lásd az ábrát).

Sikeres és kevésbé siker

Mindez azonban már nem csak elmélet. A megoldásszállítók különböző irányokból, de szinte minden esetben egy ilyen összetett, IKT-alapú ökoszisztémához jutnak. A Toyota például az önvezetés felől közelítve jutott el oda, hogy az intelligens városi közlekedést nem tudja önmagában vizsgálni, ezért felépített egy kísérleti "okos várost", amelyben a kulcselemeket szoros integrálják. A Siemens pedig elsősorban az energiahatékonyság javítása, a CO2-kibocsátás csökkentése felől jutott el oda, hogy Bécs egyik külvárosában, Aspernben, közműszolgáltatókkal és felhasználókkal összefogva, valós körülmények között teszteli azon megoldásokat és lehetőségeket, amelyek csökkentik a városok ökológiai lábnyomát, illetve az épületek fenntartási költségeit, miközben növelik az energiabiztonságot.
 

A smart city áltlaános sémája (forrás: Accenture/Northstream)

Ezek a komplex projektek elsősorban kísérletek, és nem is mindegyik sikeres. A Google torontói projektje két éve állt le, részben mert túl drágának bizonyult, részben mert a torontóiak nem látták jónak, hogy egy vállalat átveszi az önkormányzattól a városfejlesztési feladatokat. Kínában nem nagyon merülnek fel ilyen gondok, így a Tencent 2020-ban bejelentett Net City nevű projektjének legfeljebb a pénzhiány szabhat gátat.

Ugyan a fenti példák legfeljebb sikeres vagy kevésbé sikeres kísérletek, az intelligens épületek azonban már nagyon is valóságosak. A Siemens közreműködésével építették fel Miami legmagasabb többfunkciós épületét, a 2018-ban átadott Panorama Towert (Manhattantől délre jelenleg ez a legmagasabb épület az USA keleti partján), amely az automatizált és intelligens üzemeltetési megoldások mellett igyekezett kimaxolni az ún. "felhasználói élményt" is.

A 85 emeletes felhőkarcolót, amit a magyar származású Tibor Hollo ingatlanfejlesztő cége építtetett, egyfajta vertikális városként valósították meg, azaz vannak benne lakások, irodák, mozik, hotel, szórakozóhelyek, bárok stb.). Biztosítani kellett az egyes épületfunkciók között a  felhasználóazonosításon alapuló átjárást (mindenki csak oda juthasson, ahova jogosultsága szól, de oda úgy, mintha a saját lakásában járna-kelne), a tűz- és füstvédelem, a garázsban a szén-monoxid-riasztó rendszer központi kezelhetőségét, a mechanikus berendezések figyelését és központi vezérlését stb.

Nem kérdés: ebbe az irányba halad a világ

Egy ilyen rendszer messze túlmutat azokon a végfelhasználói megoldásokon (mobilról vezérelhető hűtés-fűtés, intelligens világítás, ajtózár stb.), melyeket világszerte dobtak piacra gyártók. A Panorama Tower építésénél megoldandó problémák ezt is felszínre hozták. Meg kellett oldani például, hogy a különböző tűz- és füstbiztonsági rendszereket összehangolják a tűzzáró ajtókkal, a liftek működésével, a régi, más rendszereket tartalmazó épületszárnnyal stb. Szintén ilyen kihívás volt, hogy a közösségi terekhez (pl. uszoda-wellness részleg, mozik stb.) való hozzáférést automatizáltan kellett megosztani az állandó lakók, a szállodai vendégek és az irodai dolgozók között.

Azt nehéz megjósolni, hogy az okosváros-kísérletekből mikor lesznek standard megoldások. Ez nagyban függ attól, hogy a kulcsösszetevők – például az intelligens gridre épülő elektromos hálózatok vagy az önvezetés – mikorra válnak kiforrott és elterjedt technológiává. Az azonban biztos, hogy már most is jelentős és dinamikusan bővülő piacról van szó, melyre a 2020 eleje óta tartó pandémia gyorsítóként hatott.

Érdekes, hogy a piac vezető szállítói szinte semmi átfedést nem mutatnak az okosotthon-megoldások szállítóival. A kutatók ebben a szegmensben Európából rendre a svájci ABB-t, a francia Schneider Electricet és a német Siemenset említik, az USA-ból a Ciscót, az IBM-et, az Intelt és a Microsoftot, Japánból a Hitachit és a NEC-et, valamint a kínai Huaweit.

Összeállításunk következő részében az okosváros-ökoszisztéma egyik kulcs összetevőjével, az intelligens energetikai rendszerek trendjeivel foglalkozunk.
 

Ez a cikk független szerkesztőségi tartalom, mely a Siemens támogatásával készült. Részletek »