Álomszerűen indult, de a piac végül kíméletlenül beárazta az okosórák egyik úttörőjét. Kiderült, mennyit adott a Fitbit az egy ideje szenvedő Pebble-ért.

A hordozható okos eszközök piacának tekintélyes szeletét birtokló Fitbit még tavaly decemberben hozta nyilvánnosságra, hogy felvásárolja a Pebble okosóra gyártójának szoftveres eszközeit és szellemi tulajdonát. A pontos összeget azonban akkor nem közölték, ám a legfrissebb üzleti jelentésből kiderül, hogy a konkurencia felszámolása mindössze 23 millió dollárjukba került.

Hol vár állott, most kőhalom

A Pebble egyértelműen a Kickstartenek köszönheti létrejöttét. A közösségi finanszírozó oldalon a cég első projektje rögtön rekordot állított fel, hiszen korábban senkinek nem sikerült több mint 10 millió dollárt gyűjtenie. 2015-ben aztán ezt is sikerült überelni az új generáció, a színes kijelzős Time kampányának, amely végül bő 20 milliót kasszírozott. Mindemellett kockázatitőke-befektetőktől és egyéb forrásokból további tízmilliók áramlottak a vállalathoz.

A lendület azonban láthatóan teljesen kifogyott 2016-ra. A cég tavaly tavasszal dolgozói negyedének kényszerült felmondani, miközben az okosórák szegmense 50 százalékos visszaesést volt kénytelen elszenvedni az eladott darabszám tekintetében.

A szenvedésnek végül a Fitbit ajánlata vetett végett. A kapott összeg meg sem közelíti a technológiai piacon valóban sikeres startupok által elérhető szinteket. És bár 23 millió dollár egy kupacban így is jól mutat, ebből aligha lesznek dúsgazdagok az alapítók. A decemberi felvásárláskor a pletykák túloztak kicsit, amikor 40 millió dollár alatti vételárról szóltak, ráadásul már akkor világos volt, hogy a Fitbit nem veszi át a Pebble felhalmozott adósságát, ami becslések szerint bőven meghaladja a most nyilvánosságra hozott összeget.

Kifilézték, ami használható  

A Fitbit eredetelieg fitnesszkarkötők gyártására koncentrált, de tavaly a termékskála bővítésére tett kísérletként piacra dobta saját okosóráját, a Blaze-t. Valószínűleg ennek a családnak a megerősítéséhez kellett a Pebble, pontosabban annak jól körülhatárolható értékei. A megvásárolt szellemi tulajdonjogok mellett jól jön a startup szakembergárdája, legalábbis azok, akik a megfelelő területeken dolgoztak. Hírek szerint a Fitbit a Pebble-dolgozók 40 százalékának tett ajánlatot, elsősorban szoftverfejlesztőknek, de néhány interfész-tervező is kapott lehetőséget, a hardveres részről viszont senkire nem tartottak igényt. Maga a Pebble karórája amúgy nem is képezte a megállapodás részét. A terméket a továbbiakban senki nem forgalmazza majd. A Fitbithez került márkanév sorsa viszont egyelőre bizonytalan.

Egyébként a Fitbit sincs túl jó bőrben, amit kiválóan szemléltet a cég részvényárfolyama. A 2015-ös tőzsdére menetelt követően az 50 dolláros szintet megközelítő árfolyam jelenleg 6 dollár alatt tartózkodik. Ennek oka, hogy sem az okoskarkötők, sem az okosórák nem tudtak igazán áttörni a mainstream kategóriába. A Microsoft tavaly ki is szállt az egész szenvedésből, az idei CES pedig enyhén szólva sem volt túlreprezntálva a szegmens új csillagaival.

Konzumer tech

Nem tetszik Moszkvának, hogy orosz appokat rakott ki alkalmazásboltjából az Apple

Az orosz Facebookként is emlegetett VK szerint pár napja mindenféle indok és előzetes jelzés nélkül tűntek el alkalmazásai az App Store kínálatából. A Kreml szóvivője ennek kapcsán arra biztatta honfitársait, hogy váltsanak Androidra.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.