Úgy tűnik, a sok hype sem segít az okosórák piacán, a vásárlók csak nem hajlandók sok tízezer forintnak megfelelő összeget áldozni a sokak által a következő nagy technológiai dobásnak aposztrofált kütyűkért. A modern okosórák egyik úttörőjét, a Pebble-t is kezdi szorítani a cipő.
A sok pénz sem elég
A Pebble egyértelműen a Kickstartenek köszönheti létrejöttét. A közösségi finanszírozó oldalon a cég első projektje rögtön rekordot állított fel, hiszen korábban senkinek nem sikerült több mint 10 millió dollárt gyűjtenie. Tavaly aztán ezt is sikerült überelni az új generáció, a színes kijelzős Time kampányának, amely végül bő 20 milliót kasszírozott. Mindemellett kockázatitőke-befektetőktől és egyéb forrásokból további 26 millió dollár áramlott a vállalathoz az elmúlt nyolc hónap során.
Az gondolná az ember, hogy ennyi pénzből már el lehet lavírozni, ám a Pebble kanadai származású vezetője, Eric Migicovsky mégis a dolgozói állomány negyedének, nagyjából 40 embernek kénytelen felmondani. Ahogy a nyilatkozatából kiderül, bíznak a hosszú távú sikerben, de ezt kellően konzervatív, ha jobban tetszik, szigorú gazdálkodással tudják csak elérni. Migicovsky közvetve a nem túl vállalkozóbarát befektetői környezetet hibáztatta a leépítések miatt.
Jó, de mégsem kell
A Pebble órái általában véve remek kritikákat kapnak. Mi magunk is elégedetten teszteltük az első és a későbbi változatokat is. Ennek ellenére a gyártónak nem sikerült a kritikus áttörést elérnie. Az eladásokkal kapcsolatban a legutolsó hivatalos adat egy évvel ezelőtti. Az akkori hivatalos nyilatkozat szerint 2013. óta egymillió darab készüléket értékesítettek.
Ennek oka az értékesítési hálózat gyengeségéből is adódhat. Például Magyarországon is meglehetősen lassan és döcögve indult be a közvetlen forgalmazás. A hazai piacnál lényegesen fontosabb viszont a kínai, ahol viszont az Amazonnal kötött megállapodás értelmében hamarosan megjelenhetnek a Pebble órái.
A partnerségek kiépítése mellett a fejlesztés is gőzerővel folyik a cégnél. Legutóbb például egy új fizetési megoldást jelentettek be. A Pebble Time egy speciális szíjjal kiegészítve lehet alkalmas kisebb vásárlások lebonyolítására.
Senkinek sem megy
A szegmens állapotára azonban jellemző, hogy a többi, a Pebble-nél jelentősebb szereplő sem villog. A hordozható eszközök ipari alkalmazásában élen járó FitBit részvényei például a tavaly nyári 50 dollár feletti rekordárfolyamról 15 alá estek az elmúlt néhány hónap során.
De nincs különösebb pezsgődurrogtatás az Apple főhadiszállásán sem. Bár a cupertinóiak sem közölnek eladási adatokat, a mértékadó becslések szerint legalább 10 millió Apple Watch gazdára találhatott tavaly. Ennek ellenére a cég épp most hétfőn volt kénytelen 50 dollárral alávágni a méregdrága karkötőnek, amelyért így már "csak" 299 dollárt kell fizetni. Ha valami, ez biztosan azt mutatja, hogy még az Apple-nek sem jött úgy be az okosóra-biznisz, mint ahogy azt előzetesen remélték.
A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető
Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.
A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal
Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?