Saját operációs rendszert fejleszt a Kaspersky
Az új platform elsősorban atomreaktorokat, pénzügyi rendszereket vagy közműveket védene a kiberháborús fenyegetésektől – derült ki a szoftvercég észak-amerikai partnerkonferenciáján.
Nem új felfedezés, mégis sokan csak legyintenek, vagy nem is veszik tudomásul: az ember nem arra lett "kitalálva", hogy napi 8-10 órákat egy számítógép előtt görnyedjen. Szakértővel beszélgettünk az okokról és a megoldásokról.
Az új platform elsősorban atomreaktorokat, pénzügyi rendszereket vagy közműveket védene a kiberháborús fenyegetésektől – derült ki a szoftvercég észak-amerikai partnerkonferenciáján.
Összesen 20 milliárdos keretösszeggel indul a szélessávú körzethálózati fejlesztések támogatására kiírt pályázat az Új Széchenyi Terv keretében.
Az elmúlt három évben három különböző térképes megoldást fejlesztő céget vásárolt az Apple. A hírek szerint júniusban érik be az ügyletek gyümölcse, amikor az iOS 6-tal együtt bemutatják a Google Maps-et leváltó, teljesen új megközelítésű térképszoftvert.
Nemrég az Android javára döntő indokokat soroltuk fel a két legnagyobb okostelefonos platform csatározásában, most a kiegyensúlyozottság jegyében az iPhone magasztalása következik.
Az Ericsson támogatásával 1992-ben alakult Nagysebességű Hálózatok Laboratóriumhoz az eltel két évtized alatt 80 PhD, 30 szabadalom és 600 tudományos publikáció kötődik.
Még a karácsonyi szezon előtt megjelenhetnek a boltokban az első Intel processzorra és Windows 8-ra épülő táblagépek és hibridek.
Miért működik együtt a Facebook a Bing keresővel, miért költene egymilliárd dollárt az Instagram felvásárlására, és miért érintené érzékenyen az üzlet meghiúsulása?
Az AppleInsider forrásai szerint az Apple és a Loewe AG tárgyaláai előrehaladott szakaszban vannak, a meg nem erősített információk szerint napokon belül megszülethet a végső döntés. A németek cáfolnak.
Elvileg már a számítógép billentyűzetének esetében sincs semmilyen ésszerű szükség a hagyományos QWERTY-elrendezésre, az érintőképernyőn meg pláne semmi keresnivalója - legalábbis erre építenek a SnapKeys láthatatlan billentyűzet fejlesztői.
Az új társaság négy részlegének vezetői vezérigazgatóhelyettesi pozícióban állnak majd.
A világon egyre többen lépik át az informatika Rubikonját, és helyezik el rendszereiket a felhőben. Ehhez azonban érdemes végiggondolni, hogy pontosan milyen kockázatok jelennek meg a cloud computing használata során.
Az Országgyűlés elé benyújtott új telekommunikációs adó miatt háborognak a piacon lévő operátorok. A Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone szerint sem erről volt szó. Mindeközben a költségvetési bizottság általános vitára alkalmasnak találta a tervezetet.
Az új operációs rendszerben felturbózzák a merevlemezek hibáinak felderítésére, elhárítására és megelőzésére szolgáló megoldásokat, amelyek működését ráadásul a legtöbb esetben észre sem lehet majd venni.
Elképesztő rekordot állított fel egy vállalkozás, amely Android és iOS rendszerekkel kommunikáló okosított órát fejlesztett. Ha összeadjuk az eddigi Kickstarter-rekordereket, összesen sem kaptak annyit, mint amennyit a Pebble.
A Google és a Mozilla vállvetve tiltakozik, mivel a Microsoft szerintük túlságosan "helyzetbe hozza" saját böngészőjét az ARM processzoros hardvereken futó új Windowsban.
A cloud és a mobil trendek közepette nem könnyű eldönteni, mi lesz a nyerő stratégia. Sőt az is lehet, hogy valójában nincs választásunk. (x)
|
Senior Trainer
ConAction |
Finance Manager
TARGET Hungária Kft. |
|
Rendszergazda
KOAMBRA-EU Kft. |
Team lead
EPAM Systems |
|
Nemzetközi ügyintéző
Richter Gedeon Nyrt. |
Kutató-fejlesztő
Richter Gedeon Nyrt. |
|
Értékesítő
Qualchem Zrt. |
Üzletkötő
Biotech Hungary KFT |
Partnerünk a kis- és közepes
A Bitport.hu az Informatikai,