A keresőóriás felhőjéből fut többek között az ártalmas tartalmak kiszűrését végző rendszere is a hányatott sorsú közösségi platformnak.
Hirdetés
 

A Platformer hétvégi értesülései szerint a Twitter nem fizetette ki a Goolge Cloud által benyújtott számlákat. Az eset annyiban is érdekes, hogy a két cég által még 2018-ban kötött, 1 milliárd dollár értékű megállapodás megújítása éppen ebben a hónapban lenne esedékes.

A közösségi hálózat hosszú évek óta megosztja felhős kapacitásokat igénylő feladatait. Ezek egy részét saját adatközpontból látják el, míg egyes munkafolyamatok a Google és az Amazon Web Services (AWS) cloudos platformjain futnak. A keresőóriás infrastruktúrája látja el (látta el eddig) többek között a spamek kiszűrésével, a gyermekek szexuális zaklatásával kapcsolatos anyagok eltávolításával és a fiókok védelmével kapcsolatos szolgáltatásokat.

Az Information még márciusban írta meg, hogy a Twitter erősen igyekszik újratárgyalni a Google-lel kötött szerződését, ám a jelek szerint ezek a tárgyalások nem vezettek eredményre. A piaci pletykák szerint a közösségi hálózat az AWS-szel sincs nagy barátságban. A késleltetett kifizetések miatt állítólag az Amazon a reklámok után járó pénzek visszatartásával fenyegetőzött.

Lesz ez még rosszabb?

A hírek kapcsán jogos félelelemként merül fel, hogy a mostanában egyébként sem a stabilitásáról híres Twitter rendszere újabb anomáliáknak néz elébe, amennyiben nem sikerül rendben átmigrálni a Google Cloudban futó folyamatokat a cég saját adatközpontjába.

A Twitter a hírek szerint igyekszik minél több szolgáltatást áthelyezni a Google infrastruktúrájáról, mielőtt a szerződés lejár, de az erőfeszítések "késésben vannak", így néhány eszköz esetében, köztük a moderelásért felelős Smyte platform, az sem kizárt, hogy működésképtelenné válnak.

Elon Musk hatalomátvételét követően a vállalat hatalmas állománycsökkentésen esett át, ami miatt a megmaradt mérnököknek extrán nehéz a helyzete, és nem is mindig sikerül "víz felett tartani" a rendszereket. Tavaly decemberben Musk állítólag megkérdezte a Twitter biztonsági csapatát, hogy az automatizált rendszer miért nem kapta el azt a Twitter Blue felhasználót, aki magát Musknak kiadva próbált kriptovalutás csalással pénzhez jutni. A beosztottak ezt azzal indokolták a főnöknek, hogy a Smyte már egy hete instabil volt, és "naponta legalább egyszer" összeomlott.

Cloud & big data

Peking rácsapott Mark Zuckerberg mancsára

A Meta múlt év végén jelentette be, hogy felvásárolja a Manus kínai startupot. Az ígéretes képességű MI-fejlesztő akvizíciójára azonban egy most zárult hatósági vizsgálat miatt nem kerülhet sor.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.