Megállt a junior fejlesztők kezdő bérének az emelkedése – állítja a Codecool. Ám amilyen ellentmondásos adatok érkeznek a munkaerőhiányról, olyan ellentmondásosak a béradatok is.

Megállt a kezdő programozók bérnövekedése. A kezdőfizetések bruttó 400-450 ezer forint között stabilizálódtak, állítja saját adatai alapján a Codecool. Az okokat azonban nehéz beazonosítani.

A Codecool üzleti modellje miatt (ingyenes nappali képzés után állást is keresnek a programozóknak, akinek utólag másfél év alatt kell visszafizetni az 1,5 millió forint körüli képzési díjat) elég pontos rálátása van arra, hogy a kurzusait elvégzők milyen fizetésért állnak munkába. Az oktatási cég adatai azt mutatják, hogy ez jelenleg havi bruttó 400-450 ezer. A cég közleményében azt állítja, hogy bár továbbra is nagy a kereslet a piacon programozókra, 2017-től 2018 nyaráig megfigyelhető béremelkedés idén őszre megállt.

Ennél egy hangyányival jobb képet festett a Hays tavasszal. A fejvadász cég éves összesítésében ugyanis a junior fejlesztők tipikus kezdő fizetése ennél magasabb. A Salary Guide Survey 2018 hat fejlesztői területet vizsgált. Közülük mindössze a C/C++- és a frontendfejlesztők, valamint a tesztelők esetében mutatott ki 400 ezer forintos legalacsonyabb kezdőbért, de ezeknél is 500 ezer forint volt a tipikus bérszint. Egy junior Java-fejlesztőnél viszont már 600 ezernél indultak a fizetések.

A piac felvevő képességével nincs baj

A Codecool szerint mind a kurzusaik iránti érdeklődés, mind a piac félvevőképességének bővülése töretlen. A cég nem is tart attól, hogy túlkínálat lépne fel, mivel a szigorúan vett technológiai cégek mellett a hagyományos vállalatoknál is egyre nagyobb arányát képviselik az alkalmazottaknak a programozók.

A közelmúltban a Bitport is írt a Volkswagen konszern HR-vezetőjének, Gunnar Kiliannak arról a nyilatkozatáról, hogy az autógyártó csoport már nemcsak az autógyártókkal, hanem az informatikai és szoftverfejlesztő ágazattal is versenyez. Bár a német és a magyar ipar között egyelőre óriási a távolság, ez a megállapítás a magyar iparra is egyre inkább igaz lesz.

Ennek a magyar munkaerőpiacra is van hatása, de hogy mekkora, arról megoszlanak a vélemények. A Codecool közleménye is utal arra, hogy mást mond az informatikushiányról a KSH, és mást az informatikai és távközlési vállalkozásokat tömörítő IVSZ, amely évek óta hangzatos számadatokkal hívja fel a figyelmet a problémára.

Az IVSZ 2013-ban, az IKT ipar gazdasági súlyának, szerepének mérésére kidogozott IVSZ IKT Index bemutatása kapcsán dobta be a köztudatba a munkaerőhiány problémáját. Akkor azonban még úgy fogalmaztak, hogy az iparág kb. 10 ezer szakembert tudna felszívni, ha lenne honnan. 2015-re ebből már 10 ezer betöltetlen álláshely lett, ami később 20 ezerre nőtt. Tavaly pedig már a piaci szereplők 30 ezres hiányról beszéltek.

A KSH adatai sem egyértelműek

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szektoronkénti munkaerőhiány-adatai viszont ennél lényegesen szerényebbek: az idei évben a július-szeptemberi időszakban 3404 betöltetlen álláshelyet, 3,7 százalékos hiányt regisztrált a közel 100 ezer embert foglalkoztató IKT szektorban.

 
KSH – Munkaerőhiány 2014-2018
Infogram

A legtöbb betöltetlen állást a KSH a feldolgozóiparban mérte (közel 24 ezer), ami 3,2 százalékos hiányt jelent. A teljes iparból összesen 25 ezer, a gazdaság egészéből pedig 88 ezer ember hiányzik, ebből a versenyszférában van 63 ezer munkahely. Az persze nem derül ki a KSH számaiból, hogy a betöltetlen állások hány százalékára várnak informatikust.

Az ugyanakkor jól látható, hogy az IKT szektorban a betöltetlen állások száma évek óta jóval magasabb, mint bármely más szektorban vagy a versenyszféra egészében (lásd a fenti grafikonokat.)

Kétségtelenül igaz lehet a Codecool társalapító-ügyvezetőjének, Boda Józsefnek az az állítása, hogy a mérés módja magyarázza a különbséget az IVSZ és a KSH számai között, hiszen a KSH mérése nem mutatja ki, hogy az egyes iparágakban milyen területen jelentkezik a munkaerőhiány. Például nem derül ki belőle, hogy a digitalizálódó iparban a betöltetlen munkahelyek mekkora hányadára várnak informatikust. Ezzel együtt nem valószínű, hogy a versenyszféra 63 ezer munkahelyének közel felébe informatikai végzettségű szakembert, fejlesztőt várnának.

Közösség & HR

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.