A Magyar Telekom zalaegerszegi teszthálózata kereskedelmi bevezetésre érett 5G hálózati eszközöket használ, és a tervek szerint a felépülő járműipari tesztpályán is kiépítik.

A Magyar Telekom hétfőn jelentette be, hogy Zalaegerszeg belvárosában elindította az első szabványos 5G állomását. A valós körülmények között működő, gigabites sebességre képes teszthálózat a 3,7 GHz-es teszt spektrumot használja, szabványosított 5G rendszerrel valósul meg, és kereskedelmi bevezetésre érett 5G hálózati eszközöket használ. A cél az új technológia és a meglévő hálózatok együttműködésének vizsgálata, vagyis a majdani integrációra való felkészülés.

A MT és leányvállalata, a T-Systems Magyarország 2017 júniusában állapodott meg a kormányzattal, Zalaegerszeg városával és az Autóipari Próbapálya Zala Kft.-vel az 5G mobilkommunikációs teszthálózat kiépítéséről a városban létesülő járműipari tesztpályán. Ehhez kapcsolódóan a T-Systems részt vett az informatikai, elektronikai és járműipari cégeket összefogó Zalai Önvezető Jármű Klaszter megalakításában is, amelynek koncepciója szorosan összekapcsolódik az 5G Koalíció és a Mesterséges Intelligencia Koalíció kezdeményezésekkel.

Az új technológia lehetőségeit már korábban bemutatták

A következő generációs 5G mobiltechnológia az eddigieknél nagyságrendben tízszer nagyobb adatátviteli sebességet és jelentősen rövidülő válaszidőt ígér a 4G/LTE rendszerekhez képest, emellett a jelenlegit lényegesen meghaladó kapacitásnak köszönhetően több tízmillió eszköz hálózatra való kapcsolódása válik lehetővé egyidőben. Az új hálózati koncepció a vezetékes és a mobil kommunikáció előnyeit egyesíti: lehetőségei nemcsak a sebességben, hanem a beépített hálózati intelligenciában és a más technológiákkal történő együttműködésben rejlenek.

A Telekom egyébként több sikeres tesztet bonyolított már le az 5G technológiával: 2017 októberben az Ericssonnal közösen még laboratóriumi körülmények között hozta létre az első magyarországi 5G kapcsolatot, amely 22 Gbps letöltési sebességet ért el. A bemutató akkor a 15 GHz-es frekvenciasávban zajlott és 800 MHz-es sávszélességet használt, az Ericsson budapesti fejlesztőközpontjában tartott demonstráción mi is jelen voltunk.

Tavaly júliusban a Telekom ugyancsak elsőként mutatott be valós körülmények között működő 5G hálózatot korábbi budapesti székházában. Az ottani teszthálózat szabványosítás előtti, kereskedelmi bevezetés előtt álló 5G berendezések segítségével valósult meg, és a mostanihoz hasonlóan a 3,7 GHz-es frekvenciasávban működött. A szolgáltató akkor a technológia szerteágazó felhasználási módjaira igyekezett példákat mutatni, az eseményen készített beszámolónk itt olvasható.

Mobilitás

Az Nvidia vezetője félreérti, mitől lesz visszautasíthatatlan egy ajánlat

Máshol csak a pénztártól való távozás után nem fogadják el a reklamációt, de Jensen Huang már azt is teljes tévedésnek tartja, ha valaki nem jön be nézelődni az MI-boltba.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.