Július óta kevésbé menő a kvantum számítástechnika
Ami persze így nem igaz, de a jelek szerint egy tinédzser korú amerikai kutató klasszikus eszközökkel megoldotta az egyik olyan problémát, amit a szakemberek csak a kvantumszámítógépektől vártak.
Kínai gőzhenger a mobilpiacon
Történelmi eredményt hozott az IDC legfrissebb kutatása az okostelefon-piac legfrissebb helyzetéről. A gyengélkedő globális eladásokra fittyet hánytak az agresszív távol-keleti márkák, a Huawei pedig beelőzte az Apple-t.
Közel a történelmi csúcshoz az Apple
Cupertino kihozta legfrissebb számait, amelyek elég jók voltak ahhoz, hogy a részvényárfolyamok emelkedésével a vállalat értéke megközelítse az 1000 milliárd dollárt. Utóbbi elérése még egyetlen amerikai cégnek sem sikerült.
Kutatás: így állnak a magyar szállodák az infokommunikációval
Ellentmondásos képet mutatnak a magyar szállodák az innováció szempontjából. Az alapvető elemek adottak, de sok fontos technológia nem jutott el hozzájuk. Egy felmérés tanulságai.
Világszinten oké, európai szinten sereghajtó a magyar elektronikus közszolgáltatás
Az ENSZ nemzetközi e-kormányzati felmérése miatt nincs különösebb szégyenkeznivalónk, bár büszkék sem lehetünk az eredményekre.
A Google eltemetné a homokórát és a strandlabdát
A legújabb Chromebook-hirdetés a Microsoft és az Apple rendszerein gúnyolódik, közben a Google újabb területeket hódítana meg az oktatási piac után.
Disztribútorként régiós szereplő lesz a Balasys
A Balabitot felvásárló amerikai One Identity portfólióját képviseli majd Magyarországon, Csehországban és Szlovákiában.
Fáj a Samsungnak, hogy nem veszünk telefont
A dél-koreai elektronikai óriás megtorpanni látszik. Az okostelefonos piac telítődését megszenvedte a bevétel.
A Tesla tárgyal az európai Gigafactory helyszínéről. Rossz hír Magyarországnak
A The Wall Street Journal szerint Németországban vagy Hollandiában épülhet fel Muskék második külföldi akkumulátorgyárára. Az autógyártat is mellé telepítenék.
Hol tart már a tudomány?!
A 20th Century Fox kutatói a mesterséges intelligencia bevetésével igyekeznek finomra hangolni a filmek csalogató előzeteseit.
Hirdetés

Költségcsökkenésből finanszírozott modernizáció

A cloud-native alkalmazások megkövetelik az adatközpontok modernizációját, amihez a SUSE többek között a virtualizációs költségek csökkentésével szabadítana fel jelentős forrásokat.

Felhőalapú automatizációs modellek konkrét vállalati felhasználásban - hat folyamat, ahol már bizonyított az AIaaS és az RPAaaS.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.