Közel 130 milliárd dollárt költenek idén drónokra és robotokra 2019-hez képest ez bő 17 százalékos növekedést jelent. Az IDC előrejelzése szerint a lendület nemhogy kitart, de még erősödni is fog az elkövetkező években.
6 millió dollárra vette le saját cégét az ördögi informatikus A gépezetbe ott került egy kis homok, hogy nem számolt a saját szövegszerkesztőjén készített számlák metaadataival.
Egyre erősebb az Amazon a digitális hirdetések piacán De az Alphabet/Google-nek is meg van már a válasza a piaci kihívásra.
Csak annyi biztos, hogy februárban mutatják be a Samsung új csúcstelefonjait Bár a meghívók már kimentek a február 11-i bemutatóra, még az új csúcssorozat neve sem biztos.
Néhány nap múlva búcsúzik, mégsem megy sehova a Windows 7 A rendszer támogatása néhány nap múlva megszűnik, azonban elképzelhető, hogy a Windows 7 még a Windows XP-nél is nehezebben adja majd meg magát.
Rekord eladások és új árfolyamcsúcs a Teslánál A vállalat 2019-ben már nem múlta alul az elvárásokat, százezerrel több járművet szállított az előző évinél, cégértéke pedig átlépte a 80 milliárd dollárt.
Melyik telefon akkuja bírja a legtovább? Már kapható 6.000 mAh-s akkumulátorral szerelt okostelefon is, azonban nem kézenfekvő, hogy a nagyobb akku magasabb üzemidőt is jelent. A PhoneArena méréseiből kiderül, aktuálisan melyik készülék bírja a legtöbbet.
Ha ilyen videomegfigyelő kamerát használ, jobb, ha egyelőre kikapcsolja A Xiaomi futott bele egy csúnya blamázsba. Nem verték nagy dobra, de a Redditen megírta egy érintett felhasználó.
Ezt kevesen veszik figyelembe telefonvásárláskor, pedig megérné Tudja, hogy az ön telefonja milyen gyakran sérül, és milyen költségekkel jár a javíttatása?
A mellrák diagnosztizálásánál is segíthet az MI A nőket súlyosan fenyegető megbetegedés elleni harcot teheti könnyebbé az az algoritmus, amely specialistákat megszégyenítő hatékonysággal szúrja ki a kóros elváltozásokat.