Bár a meghívók már kimentek a február 11-i bemutatóra, még az új csúcssorozat neve sem biztos.

Sokan várják a Samsung CES-es bejelentéseit, de az már tudható, hogy az igazi újdonságokra február 11-éig kell várni. A vállalat már szétküldte a meghívókat legújabb csúcstelefonjainak San Franciscóba tervezett bemutatójára. A Techradar szerint ez azt jelenti, hogy legkésőbb március elején már a boltokban lehet az egyelőre Galaxy S11 néven emlegetett új csúcstelefon három változata, valamint elképzelhető, hogy bemutatják a második generációs szétnyitható Fold készüléket is.

Három változatban jöhet

A Techradar összefoglalta az új készülékekről kiszivárgott információkat. A lap megemlíti, hogy egyes információk szerint a típusnév is változhat: nem S11 követi a jelenleg piacon lévő S10-et, hanem az új évtizedhez igazodva S20 néven jelenik meg az új telefon. A család marad háromtagú: az alapmodell az S20 lesz, ez jön be a S10e helyére. A két nagyobb modell pedig az S20 Plus és S20 Ultra néven kerülhet forgalomba. A lap ugyanakkor megjegyzi, hogy a források többsége S11-ről beszél, ezért elképzelhető, hogy a Samsung marad a régi elnevezés rendszerénél. 

Ennél azonban némileg fontosabb a technikai tartalom. Mindenekelőtt az, hogy az 5G alapszolgáltatás lesz. Ez komoly váltás az S10-hez képest, amelynél a 4G-s modellek mellett van külön 5G-s kivitel is (Galaxy S10 5G). Ez a váltás egyenesen következik az új telefonokban használt CPU-ból: a Snapdragon 865 ugyanis integráltan tartalmazza a Snapdragon X55 5G-s modemet.

A csúcs CPU-hoz csúcsmemória is társul. A Samsung tavaly nyáron kezdte meg a kifejezetten mobilokba szánt, ún. LPDDR5-ös memóriamodulok gyártását. A 12 gigabájtos modulok a jelenleg elterjedt LPDDR4X-hez képest 30 százalékkal nagyobb sávszélességet ígérnek jelentős energiamegtakarítás mellett.

Mindehhez jönnek az izmosabb akkuk. Az S20 Plus például 5000 mAh kapacitású akkumulátort is kaphat. Cserébe viszont valószínűleg egyik modellen sem lesz fülhallgató-kimenet. Így akár a nagyobb akkuval is vékonyabb lehet a készülék. A pletykák szerint a Bixby gomb is eltűnik a készülékekről. Szintén valószínűsíthető változás, hogy az ujjlenyomat-olvasó minden modellben átadja a helyét az arcfelismerésnek.

Nagyobb kijelző, jobb kamerák

Az eddigi információk arra utalnak, hogy a Samsung mindhárom modellen növeli a kijelzők méretét az S10-es családhoz képest. Az ívelt (bár a korábbinál laposabb) kijelzők modelltől függően 6,4-6,9 hüvelyk között lesznek. Változhat a képarány 19:9-ről 20:9-re, és a Samsung bétás mobilszoftvere alapján többen valószínűsítik azt is, hogy 120 Hz-es frissítéssel működnek majd (jelenleg 60 Hz-cel frissülnek).

Több információ érkezett egy új, SAMOLED-nek nevezett kijelzőtechnológiáról is, bár mint a Techradar írja, egyelőre nem nagyon tudni, hogy ez hoz-e újdonságot az AMOLED-hez képest.

Egyes információk szerint az új család két kijelzőt kapna. A készülékek hátoldalára egy kisebb, a hátlap kétharmadát elfoglaló kijelző kerülne, amely egyben szükségtelenné tenné a szelfikamerát az előlapon, mivel a szelfikhez is a hátlapi kamerarendszert lehetne használni. Erre azonban a Techradar kis esélyt lát, mondván: a gyártók nagyon sok olyan ötletüket szabadalmaztatják, amiket aztán soha nem látunk viszont a készülékekben.


Ami a kamerákat illeti, a legvalószínűbb, hogy a készülék már megkapja a Samsung 48 vagy 64 megapixeles kameraszenzorait, de az sem lehetetlen, hogy a már bejelentett 108 megapixeles képszenzort használják. Egyes források négy-, mások ötkamerás rendszerről beszélnek, az azonban valószínűnek tűnik, hogy fő kamera ötszörös optikai zoomra lesz képes.

Az új kamerákkal egyesek szerint 8K-s videofelvételeket lehet majd készíteni. Ennek némileg ellentmond, hogy a 108 megapixeles szenzor nem támogatja ezt a felbontást.

És a legfontosabb: mennyibe kerül?

Az eddigi infók-találgatások alapján sokan azt valószínűsítik, hogy minden fejlesztés (erősebb CPU, nagyobb akku, jobb kamerák stb.) ellenére a Samsung nem fog árat emelni az S10-ekhez képest, így a készülékek maradhatnak modelltől és tárkapacitástól függően a 900-1700 dolláros sávban.

Ami biztos, hogy a Samsung nagyon beerősít 5G-s vonalon. Egy a hétvégén kiadott közleményük szerint tavaly 6,7 millió 5G-s telefont adtak el. 2019-ben az összes értékesített okostelefonnak még csak 1 százaléka volt 5G-s, de ennek az egyelőre nagyon kicsi részpiacnak közel 54 százaléka a Samsungé.

A koreai gyártó ugyanakkor igyekszik minden területen kihasználni ezt a minimális helyzeti előnyét. A közleményben bejelentették azt is, hogy az első negyedévben dobják piacra, egyelőre csak Dél-Koreában a világ első 5G-s táblagépét, a Galaxy Tab S6 5G-t. A csúcskategóriás kijelzővel érkező tablet a gyártó szerint kiváló minőségű videokonferenciát és videomegjelenítést nyújt.

Konzumer tech

Sikeres volt a számítógéppel irányított kiborgcsótányok bevetése

Az új megközelítés megoldaná a több robotból álló rendszerek navigálásának olyan problémáit, mint amilyen a robotok ütközése, az ismeretlen környezethez való alkalmazkodás vagy az energiahatékonyság.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.